Július 18-án kedden este egy igazi legenda lép fel az Arénában: Eric Clapton a hatvanas évek óta koptatja a világ nagyszínpadait, közel negyvenéves pályafutása alatt alapítótagja volt egy halom kultikussá vált rockzenekarnak, fehér blueszenészként fedte fel a műfajban rejlő fejlődési lehetőségeket, volt alkoholista és heroinfüggő, és nem utolsósorban mindig felkelt a padlóról - pedig személyes tragédiákból bőven kijutott neki. Ha tehát korábban azt gondoltuk volna, hogy egy tisztességgel megöregedett zenész tisztességes haknijáról van szó, gyorsan kérjünk magunkban elnézést a Lassúkezűtől és rohanjunk megvenni a jegyünket.

Eric Clapton karrierje viharos lendülettel indult: huszonöt éves korára a korszak legnagyobb zenekarának, a Beatlesnek játszott fel dalokat, már olyan bandákat hagyott a háta mögött, mint a Rooster, a Yardbirds vagy a Cream - utóbbival alig három éve alatt, 1965 és 1968 között közel tízmillió lemezt adott el. A zenei sikereken kívül magánélete is hihetetlenül alakult: előbb elszerette George Harrison feleségét, Pattie Boydot, majd a neki írt Layla című számmal meghódította a slágerlistákat is.

A hetvenes évek azonban új fordulatot hoztak az addig önbizalomtól duzzadó Clapton életében: aktuális zenekara, a Derek and the Dominos tragikus események nyomán hullott darabjaira. Legjobb barátja, Duane Allmann (aki a country blues slide-technikáját forradalmasította) motorbalesetben életét vesztette, a zenekar skizofrén dobosa pedig megölte édesanyját egy kalapáccsal. Clapton a csúcsról egy pillanat alatt került a padlóra: két évre gyakorlatilag teljesen kivonta magát a forgalomból, alkohollal és heroinnal tompítva az Allmann és a zenekar elvesztése miatt érzett fájdalmat.

1972-re azonban megrázta magát és szólókarrierbe kezdett, a későbbieket tekintve pedig ez bizonyult élete egyik legjobb döntésének. Első önálló sikereit Bob Marley I shot the sheriff című számának bluesba ültetett feldolgozásával érte el - ma, a crossover alkonyán talán már egyáltalán nem tűnik forradalminak egy reggae-szám áthangszerelése és -értelmezése, de a hetvenes évek közepén még senki sem gondolt arra, hogy a jamaicai műfajhoz akár fehérek is hozzányúlhatnak. Ennek ellenére nem mondhatnánk, hogy Clapton a nemzetek és rasszok közötti békés együttélés szószólójává vált volna, az "elfeketedő Angliáról" szóló nyilatkozatai meglehetősen kétes színben tüntették fel az addig toleránsnak és nyitott gondolkodásúnak ismert zenészt.

Bár szólókarrierje a továbbiakban is példásan alakult, a depressziójában szert tett útitársakról, az alkoholról és a kábítószerekről nem tudott egykönnyen lemondani. Lemezei továbbra is fogytak ugyan, de a hetvenes évek vége és a nyolcvanas évek egésze nem tartogatott számára kiemelkedő sikereket.

A kilencvenes években ismét más irányt vett az élete, ám a változások ezúttal is tragikus események nyomában következtek be: előbb zenész- és turnétársa, Stevie Ray Vaughan veszítette életét egy helikopterbalesetben, majd négyéves kisfia, Conor zuhant ki egy toronyházból. Clapton ezúttal azonban a tudatmódosítók helyett a zenébe menekült, a fia számára írt Tears in Heaven és a később született My Father's Eyes nemcsak magánélete, hanem zenei pályafutása mérföldköveit alkotják. A számok kereskedelmi sikereinek köszönhetően Clapton neve ismertebbé vált, mint valaha, az őt figyelemmel kísérők számára azonban nyilvánvaló volt, hogy valami megtört benne. A bluesnak azonban csak jót tesz a mérhetetlen fájdalom: az 1992-es MTV Unplugged, az 1994-es From the Craddle és a két évvel későbbi Change the World egész addigi életművének talán három legjobb lemeze.

...és egy újjászületett úriember

A My Father's Eyes-t is tartalmazó, de egészét tekintve gyengécske Pilgrim után Clapton újabb váratlan húzással jutott vissza a csúcsra, melyet igazán ott se hagyott: az ezredfordulón a blues nagy öregjével, B. B. Kinggel jelentett meg közös albumot. A gyökerekhez visszanyúló Riding With The King-et a szakma és a közönség egyöntetűen dicséri, bár a lelkes fogadtatás inkább a két legenda közös munkájának, mint a forradalmi megoldásoknak szól. Clapton lassan a hatvan felé közelít, a tempóból azonban mégsem vesz vissza: az elmúlt öt évben négy nagylemezt és két koncertfelvételt is hallhattunk tőle, utolsó albuma, a mostani turné apropóját szolgáltató Back Home alig egy éve jelent meg.

Közben magánélete is rendeződött: 2002-ben feleségül vette azt a Melia McEneryt, akit éppen a Riding With The King felvétele közben ismert meg, házassága pedig újabb szakaszt zárt le fordulatos regénynek is beillő életében. Megfogadta, hogy két legnagyobb - és egyben legszemélyesebb - sikerszámát, a Tears in Heaven-t és a My Father's Eyes-t soha többé nem játssza élőben. Gazdag életműve - együtteseivel harminchat lemezt, szólóban pedig húsz albumot jelentetett meg eddig - azonban biztosíték arra, hogy a budapesti koncertjén egy picit se kínozzon bennünket a hiányérzet.

Eric Clapton, Budapest Sportaréna (XIV., Ifjúság útja 5.), Július 18., 20.00. Belépő: 10 500-19 500 Ft