Koraérett brit fiatalok és rutinos amerikai rókák

Ismét néhány hét lemeztermését összevonva jelentkezik lemezajánlónk, melyben fény derül az év újabb internetes sikertörténetére, egy fiatal zenekar aránylag korai "megérésére", valamint az amerikai popzene két meghatározó alakjának lemezére, melyek közül egyik furcsa módon debütálás, a másik viszont akár hattyúdal is lehet.

Lily Allen: Alright Still

Várakozások: Ez az év bővelkedik az internetes sikersztorikban - elég csak az Arctic Monkeys vagy Sandy Thom nevét megemlíteni. Most itt a MySpace legújabb királynője, Lily Allen, aki már a nyár egyik nagy slágerét mondhatja magáénak az ex-pasija szerencsétlenségét kinevető Smile révén. A 21 éves lányról mindig el szokás mondani, hogy az édesapja Keith Allen, aki ismert színész és tévés személyiség Nagy-Britanniában, és ez sokak szerint nagy előnyt jelentett az énekesnői ambíciókat dédelgető lánynak. Tény, hogy már tavaly volt lemezszerződése, de az, hogy Lily a MySpace oldalára kitett dalainak köszönhetően vált hetek alatt ismertté, már a legkevésbé sem a befolyásos papa műve.

Eredmény: Az énekesnőnek és szövegírónak is tehetséges Lily Allent többen Mike Skinner (The Streets) női megfelelőjének tartják, elsősorban a brit fiatalok mindennapi életének remek tolmácsolása miatt. Zeneileg már kevesebb a közös vonás, Allenre ugyanis elsősorban a reggae és a ska műfajok voltak a legnagyobb hatással, így a Smile mellett még jó pár régi hangmintákkal operáló, középtempós reggae és/vagy hiphop beütésű szám található a lemezen, de az összes dal kellemes és jól van megírva, igaz, Allen nem fukarkodik a négybetűs szavak használatával sem.

Kiknek ajánlható: Akiknek tetszik a Smile (elég sok helyen lehet látni-hallani manapság), az biztosan nem fog csalódni. De bátran meg lehet közelíteni a reggae felől is, akárcsak a brit urban műfaj irányából. Persze azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ez mégiscsak egy poplemez, több stílusjegyet is felvonultatva.

Olyan, mint: Lazább és természetesebb, mint az év másik új brit sztárénekesnője, Corinne Bailey Rae, de sokkal megfelelőbb a Neneh Cherry-párhuzam.

Razorlight: Razorlight

Várakozások: Johnny Borrell és zenekara jó két éve még a "következő nagy dobásnak" számított Londonban, de aztán feszes, a hetvenes évek New York-i art-punkjából kiinduló rockzenéjével és a frontember arrogáns nyilatkozataival hamar az egyik legnépszerűbbé vált az utóbbi években befutó brit gitárzenekarok közül. Az Up All Night című albumot nem dicsérték agyon ugyan a kritikák, de a közönség hamar letette a garast a Razorlight kellően populáris rockzenéje mellett.

Eredmény: Azt már az első kislemez, az In The Morning megmutatta, hogy a Razorlight kapcsán hamar elfelejthetjük a punk bármilyen verzióját, és a lemez egésze is egy "aréna-rock" zenekart mutat, aminek sokkal több köze van a Stereophonicshoz, mint mondjuk a Strokeshoz. Bruce Springsteen, az R.E.M. és a U2 jelenléte egyre jobban érezhető a példaképek között, bombasztikus refrének, kellően sok pátosz, és a fiatalok mellett most már a negyvenesek is célcsoportot jelentenek - a Razorlight meglepően hamar belépett a felnőttkorba.

Kiknek ajánlható: A rádióbarát, hagyományos rockzenét kedvelőknek új kedvence lehet az együttes, viszont akik a Franz Ferdinand vagy a Libertines legújabb reinkarnációit keresik, ők lehet, hogy nem jó helyen kopogtatnak.

Olyan, mint: Egy brit rockzenekar, amelyik nagyon szeretne amerikai lenni.