Szombat: Radiohead és tömegiszony

Vágólapra másolva!
A Sziget hagyományaihoz mérten a szombat lesz a legzsúfoltabb - erre a napra esik a legjobban várt koncert, a Radiohead fellépése is. Feltétlenül számoljunk azzal, hogy a Nagyszínpad környékén már a kora esti órákban sem lehet majd mozdulni - ha nyugodtabb, ám nem kevésbé tartalmas szórakozásra vágyunk, erre is lesz lehetőség.
Vágólapra másolva!

A szombat szokás szerint mozgalmas lesz: akik korán kievickélnek a Szigetre, még elcsíphetik a hírhedt SzegényAnyámHaLátna műsorát a Pesti Est színpadon, míg a később kelők a skót Sons and Daughters pörgős műsorát (a folk jelző senkit ne tévesszen meg, nem szoknyás-dudás performance lesz, hanem nagyon is eleven rockzene). A skótokat belgák követik, méghozzá a kontinensen nagy becsben álló dEUS révén, amely azon ritka, nem angolszász és nem svéd gitárzenekarok közé tartozik, amelynek még brit földön is van némi kultusza, ráadásul nem is brit vagy amerikai kedvenceiket ismétlik, hanem bátran nevezhető egyedi hangzásúnak. Tavaly új lemezzel jelezték, hogy nagyon is életben vannak, és szombaton sem azon lesznek, hogy altassák a Nagyszínpad népes közönségét.

Aztán, ha valaki jó helyet akar kifogni a Radiohead koncertjére, az legjobban akkor jár, ha a Heaven Street Seven műsorát is végignézi (arról nem is szólva, hogy nem jár rosszul), és akkor jöhet a Sziget 2006-os főattrakciója. Thom Yorke és zenekara nem szorul bemutatásra, esetükben azon ritka szimbiózis valósul meg, amikor a közönség és a kritikusok ítélete is egyezik. Ne kerteljünk, a Radiohead az elmúlt tíz év legfontosabb zenekara, és ezt még azok is elismerik, akik túlzónak érzik az oxfordi kvintett körüli felhajtást. Ami különösen fontos velük kapcsolatban, hogy élőben különösen jók, ráadásul játszani fognak dalokat a készülőben levő új albumról is.

Akik viszont nem katartikus érzelem-túladagolásra vágynak, azoknak ott a műfaján belül meghatározó Fear Factory a Hammerworld színpadon, illetve az afro-beat legenda, Fela Kuti fia, Femi Kuti, aki talán a legnagyobb fogás idén a Pannon Világzenei Színpadon.

A szombat a Roma Sátorban is csúcsnap lesz: este tizenegykor lép fel Giani Lincan és bandája - a cimbalmos virtuóz a hagyományos cigányzenét ötvözi kelet-európai népzenével és dzsesszel. Erős improvizációval és énekkel kísért játéka egész Romániában ismertté tette nevét, ez többek között annak is köszönhető, hogy a kicsiny falvak lakodalmas hangulatát ugyanúgy meg tudja idézni, mint a bukaresti zenés kocsmák világát.

Ha nem láttuk volna a Roncsfilm-et, vagy sosem fordultunk még meg a Godot Dumaszínházban, akkor tíz órakor feltétlenül a Szellemvasút helyszíne felé vegyük az irányt, itt lép fel ugyanis Szőke András és Badár Sándor összeszokott párosa. Tekintve, hogy kettőjük repertoárjában a hajnalig tartó tivornyázás és ivászat, illetve az ehhez kapcsolódó anekdoták állandó elemként szerepelnek, várhatóan nem jelent majd számukra problémát, hogy megtalálják a Sziget közönségével a közös hangot.

A TV2 Megatánc Pop Színpadán a Szigeten szinte kihagyhatatlan KFT kezd tizenegykor, majd a Kimnowak és Varga Zsuzsa lép fel - hazánk amúgy meglehetősen lapos könnyűzenei életéből ez egy elég erős merítés.

A szerdai bemutatkozás után szombat a Nagy Utcaszínházak nevű helyszín újra megnyitja kapuit: ezúttal a német Titanick társulat Firebirds című darabját nézhetjük meg. Az előadásban a tűz, víz, hegedű és kürt, monumentális gépezetek, repülő masinák és fekete angyalok játsszák a fő szerepet - mindezt groteszk látásmód és számtalan színpadi show-elem kíséri. Ha kíváncsiak vagyunk, hogy hol tart a modern színház legjobb formájában, érdemes beáldozni egy koncertet az előadásért.