Eső helyett játék a tűzzel a Szigeten

Vágólapra másolva!
Vasárnap szokatlanul hideg és borongós idő fogadta a Sziget látogatóit, bár az igazi zuhé szerencsére elmaradt, így egy pulóverrel már nyert ügye lehetett annak, aki több órát tervezett tölteni a rendezvényen, ahol láthatott reggae-t, rockot, metált és még akár a tűzzel is játszhatott.
Vágólapra másolva!

A Nagyszínpad programja talán ezen a napon volt a legeklektikusabb, hiszen német reggae után funkos lazázás, hamisítatlan debreceni rockzene és végül finn love-metál következett a programban. Kezdésként Gentleman és kísérőzenekara, a The Far East Band mutatta meg, hogy a műfajt nemcsak jamaicaiként lehet autentikusan művelni, hanem úgy is, hogy az ember Kölnben születik és Otto Tillmannak hívják. Ennek megfelelően Gentleman és zenészei előtt főként német és francia rajongók gyülekeztek, persze mindenféle más nemzet vidám kontingenseivel kiegészülve, és egy jó órára el is hitették magukkal, hogy a világbéke tulajdonképpen a legegyszerűbb dolog a világon.

Az utána következő Meshell Ndegéocello ugyan megmutatta, hogy milyen remekül bánik a basszusgitárral, de a Nagyszínpad eddigi fellépői közül talán ő viselte legnehezebben, hogy a technikusok nem mindig állnak feladatuk magaslatán, és ennek látványosan hangot is adott. Így aztán nem igazán tudtuk meg, egy ilyen improvizatív, különféle stílusokat kombináló folyamatzenének megérdemelt helye lehet-e a Nagyszínpadon, ez a fellépés ugyanis - talán az említett nehézségek miatt - nem feltétlenül ezt erősítette meg. A szervezők védelmében annyit még megjegyeznénk, hogy Ndegéocello a saját technikusait hozta magával.

Bezzeg a Tankcsapda esetén semmi kérdés nem merült fel, a vitathatatlanul legnépszerűbb mai magyar rockzenekar hozta a szokásos formáját, és bebizonyította, hogy külföldi segédcsapatok nélkül is megtölthető a Nagyszínpad előtti homoktenger, ráadásul honlapunk nem reprezentatív szavazása is azt mutatja, honfitársaink ezt a koncertet várták mind közül a legjobban. Nem hinnénk, hogy túl sokan reklamáltak volna utána.

Aztán újabb gyors helycsere a küzdőtéren, gótosra maszkírozott tinilányok vették át a hatalmat, hogy újra láthassák Laurit és a többi bálványukat, vagyis a Rasmust. A zenekar munkásságának nem mi vagyunk a célcsoportja, ezért értelemszerűen nem tudunk állást foglalni a szigetes koncert minőségével kapcsolatban - maradjunk annyiban, hogy a szépszámú rajongótábor élvezte, és ez a lényeg. (Videoriport Rasmus-tagokkal és rajongóikkal itt.)

A kisebb színpadok fellépői közül a szolnoki Copy-Con szentségelhetett a beosztást látva, hiszen a magyar dancehall legnagyobb reménységével egy időben térített a színpadon a hasonló közönséggel bíró Gentleman. Ennek ellenére becsülettel lenyomta a fellépést, és a mellette kitartó kemény mag nem is bánta meg.

Végül is nem bánták meg azok sem, akik rövid tanakodás után kimerészkedtek a Szigetre vasárnap, maximum azt, hogy feleslegesen cipelték magukkal az esőkabátjukat, de még mindig inkább ez, mint a kiadós eső és a térdig érő sár. Sőt, ha megkapjuk a beígért zivatarokat, vélhetően a német Theater Titanick Firebirds című előadására sem kerülhetett volna sor, hiszen a produkció egyik főszereplője éppen a tűz volt (a különböző lehetetlen repülő alkalmatosságok mellett persze).

További jó hír, hogy a nehezén túl vagyunk, mától már fokozatosan javul az idő, igaz, ennek az a 26 ember nem örülhet felhőtlenül, akik ellen vasárnapig különböző okokból eljárás indult a Szigeten: "Tizenöt esetben kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt vizsgálódunk, négy-négy embert lopás vagy garázdaság elkövetésével gyanúsítunk, és egy-egy főt fogtunk el rongálás, autófeltörés gyanúja, illetve korábbi körözés miatt" - mondta az MTI-nek Markó Attila, a Szigeten szolgálatot teljesítő rendőrosztag kapitánya.

A kábítószeres visszaélések esetében eddig a legnagyobb fogás péntek hajnalban történt: csaknem 200 darab ecstasy tablettát foglalt le a rendőrség két külföldi szigetlakónál. Ami a külföldi gyanúsítottakat illeti: eddig összesen öt személy ellen indított eljárást az óbudai kapitányság - mondta Markó Attila.

Vasárnap délelőttig összesen 99 esetben tettek feljelentést a rendőrségnél. Eddig tíz autót törtek fel, és kilencet elloptak. Az óbudai kapitány szerint az idei Sziget semmivel nem "bűnösebb", mint a korábbi években volt. Mint mondta, "ez nem egy erőszakos rendezvény". A szokványos sátorlopások, zsebtolvajlások, gépkocsilopások és -feltörések, valamint más jellegű bűncselekmények eddigi összértéke meghaladja a 10 millió forintot.

Az utóbbi évekhez hasonlóan sokkal nyugodtabb az idei rendezvény is, mint a Sziget történetének első pár évében - mondta az MTI érdeklődésére a fesztivál biztonsági szolgálatának vezetője. Lasz György, az 1500 fős szigeti In-Kal csapatfőnöke szerint a legtöbb gondot a külföldi fesztiválozók okozzák. "Túlnyomórészt nem a magyar vendégekkel akadnak problémáink, ők már megismerték a módszereinket. Inkább a külföldiek, főleg a franciák okozzák a legtöbb feladatot. Vannak vagy ötezren, és hihetetlen a gátlástalanságuk" - mondta az egyszerre 600 emberrel ügyeletet tartó biztonságiak vezetője.

Többnyire a nap végén akad tennivaló: éjjelenként 10-15 esetben kell fellépniük a renitenskedőkkel - főleg verekedést provokálókkal - szemben, ebből átlagban 2-3 a "keményebb fellépés". Az In-Kalnak szerződése szerint ahhoz is joga van, hogy kitiltsa a rendezvényről azokat, akiknek érvényes jegyük van, de viselkedésükkel zavarják a fesztivál biztonságát - közölte Lasz György.