A Depeche Mode előtti júniusi koncertje után másodszor láthattuk idén a Placebót. A zenekar azóta is folyamatosan úton van, és a frontember, Brian Molko bizony érthetően fásultnak tűnt kicsit, amikor az [origo]-nak nyilatkozott. Szerencsére a koncerten ez már nem látszott annyira, ahol régi slágereket és új dalokat egyaránt hallhatott a hatalmas létszámban összegyűlt közönség.

Kis túlzással a Placebo már hazajár Magyarországra, most negyedszer léptek fel. Ennyire szerettek itt fellépni?
- Azt azért nem mondanám, hogy hazajárunk, de tényleg szívesen jövünk ide, jók a tapasztalataink. Budapesten már elég sokszor voltam ahhoz, hogy megismerjem, többet láttam belőle, mint a szokásos repülőtér-koncert-szálloda útvonalat.

Tíz éve vagytok már a pályán, azalatt rengeteg minden változott a zenében és a lemeziparban is. Ti miben észlelitek ezt leginkább?
- A zene minősége nagyjából nem változott azóta, amióta feltalálták az elektromos gitárt. Mindig is voltak jó és rossz együttesek. Ha valaki vissza próbál emlékezni a régebbi időkre, az csak a jó dolgokra emlékszik, a rossz számokat mintha kiírták volna a történelemből. Ha valaki nosztalgiával gondol a hatvanas, hetvenes vagy a nyolcvanas évek zenéjére, mondván, hogy akkor jobb zenék voltak, mint manapság, az főleg azért érezheti így, mert a rossz dolgokat régen elfelejtette, csak a szépre emlékszik. Vagyis ugyanez a helyzet most is, vannak jobb és rosszabb előadók, ugyanúgy, mint bármikor a zene történetében.

Bár Londonban éltek, a zenekarból csak a dobosotok, Steve született brit. Inkább brit vagy amolyan nemzetközi zenekarnak tartjátok magatokat?
- A közvélemény inkább "európai" zenekarnak tart bennünket, mint britnek.

Mekkora szerepet játszik ez abban, hogy a kontinensen népszerűbbek vagytok, mint néhány másik brit együttes (például az Oasis vagy a Blur), amelyik odahaza számít nagyobb sztárnak?
- Igen, szerepet játszhat ebben az, hogy ezekkel a zenekarokkal ellentétben mi soha nem hangsúlyoztuk a brit identitásunkat a pályafutásunk során. Talán azért, mert külföldön nőttünk fel, folyamatosan más nemzetiségű emberekkel voltunk körülvéve, rengeteget utaztunk, és így valamelyest rugalmasabbak is vagyunk.

Az utóbbi években a gitárzenekarok teljesen új generációja jelentkezett Nagy-Britanniában. Ti hogyan viszonyultok hozzájuk?
- Egyéni ízlés kérdése, én például szeretem az Arctic Monkeyst. De mint az előbb is mondtam, valójában most is ugyanaz a helyzet, mint korábban, vagyis vannak jobb és rosszabb együttesek. Egyébként meg nem hinném, hogy most lényegesen több gitárzenekar lenne, mint mondjuk öt évvel ezelőtt volt. Úgy kétévente mondják nekem, hogy mennyivel több gitárzenekar van, mint korábban, pedig ugyanannyi volt akkor is, most is.

A tízéves pályafutásotok alatt tényleg a műfaj legnagyobbjaival léphettetek fel vagy akár dolgozhattatok együtt, David Bowie-tól kezdve Frank Blacken át Michael Stipe-ig, melyikükkel volt a legnagyobb élmény a találkozás?
- Hú, ezt rendkívül nehéz lenne eldönteni. Nagyon szerencsések vagyunk, amiért ilyen fantasztikus és tehetséges előadókkal dolgozhattunk együtt, tényleg lehetetlen közülük választani.

Amikor utoljára jártál itt, hosszabb volt még a hajad. A magyar Placebo-rajongók valósággal kétségbeestek, amikor megtudták, hogy levágattad.
- Hát inkább a nemzetközi terrorizmus miatt essenek kétségbe, ne a hajam miatt.

Márciusban jelent meg az ötödik albumotok, azóta turnéztok a lemezzel. Vannak már konkrét terveitek a turné utánra?
- Majdnem még egy évig úton leszünk, más tervem nincs a közelebbi jövőre nézve. Tegnap Romániában játszottunk, holnap megyünk tovább Franciaországba, és mindenütt kiváló hangulatú koncerteket adtunk, de azért remélem, hogy jövő ilyenkor valami egészen mást fogunk csinálni, mint most.

Inkei Bence