A Depeche Mode összegyűjti legnagyobb slágereit

2006.08.22. 12:12

Az angol együttes negyedszázados pályafutását eddig két külön best of lemez foglalta össze, ezek közül a legutóbbi 1998-ban jelent meg, éppen itt volt az ideje hát, hogy végre egy korongra pakolja karrierje legjobb dalait - egy vadonatúj számmal kiegészítve.

Az album november 13-án jelenik meg majd, rajta 18 dallal, köztük a Martyr című új számmal. A válogatás a The Best Of Depeche Mode - Volume 1 címet kapta, vagyis várható még folytatás is.

Ez a lemez a legismertebb Depeche Mode-dalokat tartalmazza, a Just Can't Get Enough-tól kezdve, a Personal Jesus-on át, a legutóbbi slágerig, a Suffer Well-ig. Azt is lehet már tudni, hogy a Martyr kislemezen is megjelenik majd november elején és az együttes honlapja szerint "könyörtelenül energikus hangzással lüktet" majd, szervesen illeszkedve a Depeche Mode pályafutásába.

Az 1981-ben alakult angol zenekar az elmúlt 25 év egyik legnépszerűbb együttese világszerte és hazánkban is, eddig összesen 72 millió lemezük fogyott el. A mára trióra fogyatkozott csapat legújabb lemeze, a Playing The Angel-ből 3 milliót adtak el.

A lemez előzetes számsorrendje:

Personal Jesus
Just Can't Get Enough
Everything Counts
Enjoy The Silence
Shake The Disease
See You
It's No Good
Strangelove
Suffer Well
Dream On
People Are People
Martyr
Walking In My Shoes
I Feel You
Precious
Master And Servant
New Life
Never Let Me Down Again

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK