Lucky Luke szájából magyar buborékok jönnek

2006.09.07. 17:06

A magyar olvasó számára Lucky Luke figurája korántsem ismeretlen: a francia képregényt többek között Terence Hill főszereplésével is filmre vitték, melyet akár évente is megnézhetünk valamelyik kereskedelmi csatornán. Az eredeti képregény viszont eddig még sosem jelent meg magyar kiadásban - holott a belga rajzoló, Morris ép ötven éve vetette papírra először a hetyke megjelenésű cowboyhős alakját. Nem mellékesen ez a történet egyben az első önálló kiadványban megjelent képregény is volt.

A hetven kötetre rugó Lucky Luke-sorozat azon páratlanul népszerű francia képregények egyike, mely még a meglehetősen izolált képregény-kultúrával rendelkező Egyesült Államokban is stabil rajongótábort gyűjtött magának. Ezt magyarázható lenne azzal is, hogy a sajátos hangvételű albumokban rendre megjelennek az amerikai folklór legendás alakjai - többek között Jesse James, Vad Bill Hickok, Wyatt Earp, Sarah Bernhardt, sőt William F. Cody, azaz Buffalo Bill is feltűnik a főgonoszok, illetve a törvény képviselői között -, sokkal valószínűbb azonban, hogy a saját árnyékánál is gyorsabban tüzelő, fancsali képű Lucky Luke már-már ikonszerű karaktere a siker védjegye.

Igazi klasszissá azonban azzal vált a sorozat, hogy az Asterix-et is jegyző, francia René Goscinny elszegődött szerzőtársnak Morris mellé. Kettejük terméke az a kötetlen szerkezetű, eredeti humorral fűszerezett történetmesélés, amellyel a Tintinnel és az Asterixszel együtt népszerűvé tette a francia-belga képregényt, a bande dessinée-t. Goscinny szürreális, okos poénjait tökéletesen egészítik ki Morris tradicionális európai stílust tükröző szálkás vonalakból építkező karikatúraszerű rajzai.

A jugoszláv képregény-kiadás hőskorában Talpraesett Tom néven ugyan több album is napvilágot látott Újvidéken magyarul, a sorozat eredeti címén azonban most először jelenik meg itthon. Rejtély viszont, hogy a Lucky Luke-kal debütáló Pestikönyv kiadó miért pont az 1969-ben kiadott Daltonváros-sal, vagyis a szám szerinti 34. albummal fogott bele a sorozat közlésébe. A megértés szempontjából az in medias res kezdés azonban nem jelent gondot, az albumok külön, egymástól függetlenül is teljesen érhetőek.

A történet mondhatni örök: a szalmaszálat szopogató Lucky Luke Jolly Jumper nevű beszélő lova, valamint a vadnyugat leghülyébb kutyájának társaságában időről időre rács mögé dugja ősellenségeit, a Dalton ikreket. Ezen túl legfeljebb a körítés változik albumonként, a Daltonváros esetében a szellemvárossá váló Fenton felvirágoztatásán fáradozó Daltonok vendégszerepet kényszerítenek a foglyul ejtett revolverhősre - ez pedig számos komikus helyzetet teremt.

A Daltonváros ugyan mellőzi a magyarul korábban kiadott francia képregények ínyenc különlegességeit: a XIII köteteiben megszokott misztikumot, illetve A rabbi macskájá-ból áradó ironikus humort, ám ez nem feltétlenül veszteség. Megfejthetetlen, hogy mi a Daltonok és Lucky Luke között zajló végtelen - és sokszor bugyuta - fogócska varázsa, az viszont biztos, hogy a figurák ötvenéves múltja és a Daltonváros magyar kiadása után még egyáltalán nem unjuk a kergetőzést.

Szabó András

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK