Díva a Palotában

2006.09.08. 18:21

Az a szerep, melyet a dzsessz hőskorában Billie Holiday, Ella Fitzgerald, majd Sarah Vaughan harcolt ki magának, egyszeri és megismételhetetlen: hozzájuk hasonlítható dívával manapság már nem találkozni - ehhez a világ és a dzsessz is túlságosan megváltozott. Zenei és szellemi örökösöket azonban hagytak maguk után, szeptember 28-án pedig abban az örömben lehet részünk, hogy egyik leghűségesebb követőjüket hallgathatjuk meg élőben. Dee Dee Bridgewater a Művészetek Palotájában lép fel. Játssz velünk és nyerje jegyet a koncertre!

Mára Dee Dee Bridgewatert egyértelműen generációja egyik, ha nem a legnagyobb dzsesszénekesnőjeként tartja számon a közönség és a szakma, ebben pedig nyilvánvaló tehetsége és adottságai mellett bizonyára annak is szerepe van, hogy igazi dívához illően karrierje során többször is képes volt eltűnni a közönség szeme elől, hogy pár év elteltével a feledés homályából királynőként térjen vissza.

Pályafutása érdekes epizóddal indult: 1969-ben a University of Illinois Big Band szólistájaként végigturnézta a Szovjetuniót, holott akkoriban, a hidegháború kellős közepén egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy amerikai zenészek az ellenséges nagyhatalom területén népszerűsködjenek. Visszatérve az Egyesült Államokba feleségül ment a trombitás Cecil Bridgewaterhez, majd Thad Jones és Mel Lewis nagyzenekarának énekesnőjeként debütált a hazai nagyközönség előtt. A mára kissé elfeledett, de a hatvanas-hetvenes évek egyik legmeghatározóbb bigbandjénél töltött évek alatt Dee Dee olyan legendákkal készített felvételeket, mint Sonny Rollins, Dizzy Gillespie, Dexter Gordon vagy Stanley Clarke. Az egyre nagyobb elismertséget kivívó énekesnő két év után mégis otthagyta a zenekart, és átmenetileg a dzsessz világával is szakított. Alig öt év aktív énekesi tapasztalattal a háta mögött korának egyik legnépszerűbb Broadway-musicalében, a The Wizz-ben vállalt főszerepet - színésznői és előadói érdemeit a szakma legrangosabb kitűntetésével, a Tony-díjjal ismerték el.

Eddig a korai évek sikertörténete - a Broadway után Dee Dee sem dzsesszberkekben, sem a musicalek csillogó világában nem találta helyét, ezért a nyolcvanas években Franciaországba költözött. Európában rendszeres vendége volt a rangos dzsesszfesztiváloknak, saját zenekart alapított, s egyedülálló módon az öreg kontinensről hódította meg újra Amerikát. Az évtized vége felé már az Egyesült Államokban is biztos rajongótábora volt, a kilencvenes évekre pedig addigi karrierje csúcsára jutott. Ebből a periódusból azok a lemezei a legjobbak, melyeken példaképei előtt tiszteleg: a Horace Silver-feldolgozásokat tartalmazó Love and Peace, majd a két évvel később megjelent Dear Ella sikerét máig nem sikerült felülmúlnia - utóbbi lemezért egyébként Grammy-díjat is kapott.

Időközben az ENSZ tiszteletbeli nagykövetének címét is elfogadta, és ez számára nem csak amolyan formális tisztség: szabályszerű háborút folytat az éhezés ellen. Jelenleg ő vezeti az amerikai közszolgálati rádió, a National Public Radio (NPR) Jazzset című műsorát - a műsorvezetői széket Branford Marsalistól vette át - közben pedig többet turnézik, mint valaha, a budapesti koncertre például Franciaországból érkezik, hogy alig egy héttel később már New Yorkban lépjen fel.

Dee Dee Bridgewater (Művészetek Palotája, IX., Komor Marcell u. 1.), szeptember 28. Belépő: 3900 - 9900 Ft

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK