Bohém csehek Magyarországon

2006.09.20. 14:40

Hrabal könyveit olvasva vagy épp Jirí Menzel és Milos Forman filmjeit nézve, bizonyára sokunkban feltámadt már a vágy, hogy - akár csak néhány napra is - csehek legyünk. Erre most itt a kiváló alkalom, a Jövő Háza Központ ugyanis kétnapos cseh fesztivált rendez, melynek keretében nemcsak a jókedvű nemzet zenéivel és filmjeivel ismerkedhetünk, de a már-már legendás kocsmakultúrában is lehetőségünk nyílik elmerülni. Jó hír ráadásul a veszprémieknek és a környéken lakóknak, hogy ez évben először a királynék városa is csatlakozik az immár komoly hagyományokkal rendelkező programsorozathoz. A budapesti eseményre szeptember 22-23-án kerül sor, míg a vidékiek egy nappal később mulathatnak a csehekkel.

A prágai Sörlovagrend által immár tizenhetedik éve megrendezett fesztivál esetében szerencsére olyan kulturális élményről van szó, amely, bár gazdag programot kínál, mégsem állít minket igazán komoly választás elé. Ennek egyik oka a Jövő Háza Központ épületeinek egymáshoz képest kedvező fekvése, amely elősegíti a helyszínek közötti könnyű átjárást; a másik ok az itt helyet kapott rendezvények homogenitása: gyakorlatilag mindegy is, hogy melyik műsort látogatjuk meg, bárhol tökéletesen átélhetjük a "csehség" lényegét. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy gyermekkel mindkét nap érdemes korábban kilátogatni, hiszen a Fogadóban, illetve a Padláson már tizennégy órától forognak a cseh rajz- és mesefilmek. Szintén mind a két nap számíthatunk könyvbemutatókra, a Korona, a Hibernia és a Nagyvilág kiadók részvételével - vendégként jelen lesz Tomás Mazal, Hrabal egykori barátja és fotográfusa, aki a hazánkban Bohumil Hrabal zajos magánya címen forgalmazott könyvével az irodalmi köztudatba is berobbant. Aztán lehetőségünk nyílik még betekinteni a mondott szeszkultúrába is, a Fogadóban ugyanis tizenhét órától a Kilőtt Szemhez címzett prágai kocsma személyzete szolgálja fel nekünk a knédlit és a jobbnál jobb söröket.

Szintén tizenhét órától kezdődnek a filmvetítések, melynek keretében első nap három, második nap négy remekművet tekinthetünk meg. A pénteki programok közül talán csak az elsőként játszott alkotást, Juraj Jakubisko Madarak, árvák, bolondok című filmjét kell bemutatni a nézőknek. Az 1969-ben készült mű a cseh filmkészítés egyik tipikus ágába vezet be minket: tulajdonképpen egy mozaikszerű, karneváli mese három bolondról, akik éppen bolondságuknak köszönhetik, hogy képesek túlélni ebben a világban. Emellett láthatjuk még Jan Svankmajer sajátos Faust-értelmezését, amely a Zone Europa tévécsatornán egyszerűen Faust címen fut, a fesztivál programjában viszont Faust-lecke néven találkozhatunk vele. A szürrealizmus alkimistájának is nevezett rendező óriásbábok, marionettek és emberi szereplők összeeresztésével teremt varázslatos világot, melyet a John Malkovich-menet furcsa bábjátékosa is megirigyelhetne. Az első nap filmes szekcióját Menzel Mesés férfiak kurblival című filmje zárja - aki még nem látta, annak azért ajánljuk, aki meg már látta, úgyis meg fogja nézni sokadszorra is. A szombati négy film (Egy közönséges őrület története, Magánzók, A Sátán éve, Gombkötők) mind ugyanannak a rendezőnek, Petr Zelenkának az agyszüleménye - közülük az első alkotást egyébként megnézhetjük színdarab formájában is, a Katona József Színház Kamrájában, ott Hétköznapi őrületek címmel játsszák.

Filip Topol, a Psí Vojáci frontembere

A legunikálisabb programokat kétségkívül a zenei vonal kínálja, melynek keretében a modern cseh zene legnagyobb alakjait láthatjuk-hallhatjuk koncertezni - ez alól az egyetlen kivétel az Amorf Ördögök magánzója, Tövisházi Ambrus, aki Erik Sumóként lép fel a fesztiválon. Elsőként (pénteken, húsz órakor) a hazájában legendás Psí Vojáci zenekar teszi nálunk tiszteletét, amely a cseh underground színtéren körülbelül a mi URH-nkkal egyező státust tölt be: a rendszerváltás előtt csak félhivatalosan, többnyire ellenzéki fesztiválokon lépett fel, és az egész későbbi alternatív zenére óriási hatással volt. Őket követi a punkzenét játszó Visací Zámek, vagyis Függőlakat elnevezésű formáció, akiknek Traktor című videoklipjét már a magyar internetes gyöngyszemek között is megtalálhatjuk. A szombati nap már kicsivel simulékonyabb, legalábbis a szélesebb közönség érdeklődésére jobban számot tartó zenékkel várja a látogatókat: Erik Sumo után a Cindzi renta leginkább a délszláv cigányzenéhez hasonlító muzsikájára rophatjuk a táncot, majd a cseh alternatívok csillaga, Monika Naceva kóstol bele az elektronikus műfajokba, DJ Five segítségével. A szünetekben mindkét nap Jim Cert énekel és játszik tangóharmonikán.

Veszprémben a Várkertben rendezik meg a fesztivált, nagyjából ugyanazokkal a zenei, irodalmi és gasztronómiai programokkal - egyedül a bemutatott filmek összetétele változik. Negyed hattól Tomás Vorel Kobold című börleszkjét láthatjuk. Ezután egy Menzel-összeállítás következik, amely a fővárosban is vetített Mesés férfiak kurblival mellett a Sörgyári capricció-t és a Hóvirágünnep-et foglalja magában. Ezenkívül egy Hrabal-portréfilmet és több, Csehországban forgatott útifilmet is megtekinthetünk, de vizuális élményeinket gazdagíthatja egy kettős fotókiállítás is, amelyen Kocsis Péter Árvíz Prágában - 2002 augusztus, illetve Gergely Zsolt Cesky Krumlov, Dél-Csehország gyöngyszeme című tárlata kapott helyet.      

Bohémia Fesztivál - Jövő Háza Központ (II., Fény u. 20-22.), szeptember 22-23. Belépő: felnőttjegy 1200, gyermekjegy 450 Ft.

Apats Gábor

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK