Magyarország legnépszerűbb dalai

2006.10.03. 20:24

Négy hónapon keresztül kerestük a legnépszerűbb magyar slágereket, és több tízezer olvasó segítségével végül meg is találtuk őket, mint arról már hírt is adtunk korábban. Most viszont újdonság, hogy a legnépszerűbb húsz szerzeményből tizennnyolc egy CD-re összegyűjtve is megjelenik. Azért csak tizennyolc, mert a Tankcsapda Mennyország Tourist című felvételének kiadója nem járult hozzá, hogy a szám felkerüljön a válogatásra, míg a Bánk bán-ból ismert Hazám, hazám... kezdetű ária annyi nagyszerű művész előadásában volt hallható, hogy végül az tűnt a legjobb megoldásnak, ha nem választjuk ki "a legjobbat", és így nem is sértődik meg senki. Maradt viszont népszerű magyar sláger bőven!

1. Máté Péter - Elmegyek

Az Elmegyek győzelme minden volt, csak meglepő. Már az Álomsláger előtt is nyilvánvalóan az ország egyik kedvenc slágere volt, és nemcsak a mai ötvenes-hatvanas generáció körében: sikerült azon kiválasztott dalok közé kerülnie, amelynek jelentősége túlnőtt a saját nemzedékén, és az is magáénak érezhette, aki esetleg évekkel a megjelenése után született. Az Elmegyek ugyanis ugyanazt a soha ki nem meríthető témát énekli meg, mint amivel évtizedekkel korábban Seress Rezső dala, a Szomorú vasárnap vált ország-, majd világszerte ismertté, nevezetesen a fájó szerelmi csalódást (egyébként az Elmegyek-ben is "meghal a vasárnap"). Ez a kimeríthetetlen téma mindig is értő fülekre talált, és a dal telibe találta azt az "édesbús" magyar szomorúságot, amelyről férfiembernek beszélni nem illett, nótázni viszont annál inkább. Ráadásul S. Nagy István szövege sem feltétlenül férfiszemszögből íródott, hiszen bárki könnyedén azonosulhat vele. A szöveg persze önmagában nem lett volna elég, kellett ehhez Máté Péter szuggesztív előadásmódja és a korabeli olasz slágereket idéző érzelmes dallam és grandiózus hangzás. Az Elmegyek ennek köszönhetően szintén világsláger, 1980-ban a népszerű francia énekesnő, Sylvie Vartan Nicolas címmel dolgozta fel, és énekelte el, a lemez pedig a francia slágerlista élére került.

2. Presser Gábor - Nagy utazás

Presser Gábor és Dés László kapcsolata évtizedekre nyúlik vissza, utóbbi a hetvenes években még ismert szaxofonművész, később zeneszerző az LGT-vel is játszott. Dés egy idő után egyre több filmzene megírására kapott felkérést, így Koltai Róbert Sose halunk meg című mozijához is. Felkérte Bereményi Gézát, hogy írjon új szöveget egy meglévő dalhoz, és miután annak eléneklését Somló Tamás nem vállalta, Presser Gáborra esett a választása. Kétségtelenül furcsa helyzet, hogy az Omega és az LGT hőskorának komponistája ebben a produkcióban "csak" mint előadó vett részt. A Nagy utazás zeneszerzője, Dés László érthetően büszke volt a dal második helyezésére: "Álszent lennék, ha azt mondanám, nem sejtettem, hogy ebből nagy sláger lesz. 1993-as a dal, és alig akad nap, hogy ne játszanák valahol, nem mondhatja senki, hogy egynyári sláger. Azt gondolom, a Nagy utazás azért is igazi sláger, mert korosztálytól, zenei ízléstől függetlenül dúdolható darab, fiatalok és idősek egyaránt szeretik."

3. Kispál és a Borz - Ha az életben

A pécsi kultzenekarból az ország egyik legnépszerűbb és legsikeresebb együttesévé váló Kispál és a Borz már huszadik éve van a pályán, melyet sikeres lemezek és slágerek (még ha utóbbiak nem is a kereskedelmi értelemben azok) öveznek. Az 1998-as Holdfényexpressz album idejére a Kispálnak már sikerült az országos áttörés, ez volt az első lemeze a zenekarnak, amely vezetni tudta a MAHASZ eladási listáját is, és ezen található a Ha az életben című dal is. Bár kevesebb benne a hajlítás, és a jellegzetes "kispálos" elem, mint sok más dal esetében, ez az egyetlen szám, melyet az együttes mindig eljátszik, Lovasi András szerint egész egyszerűen azért, mert jó játszani. "Amikor először mutattam a feleségemnek, épp mentünk nyaralni a lemezfelvétel után Horvátországba, és elég szépen nézett maga elé, látszott, hogy talált. Akkor már tudtam, hogy jó dalt írtam. Később még egy új hangszereléssel felvett változata betétdal lett egy Jancsó-filmben. A két felvétel legjobb elemeit összerakva hangzik el a dal a koncerteken" - mondta Lovasi, akit váratlanul ért, hogy az Álomsláger-szavazáson a harmadik lett a dal: "Mi csak nézünk és nézünk és nézünk... És köszönjük természetesen, hogy segítettetek nekünk a halhatatlansághoz egy dobogónyi közelségbe kerülnünk. Gyorsan csinálunk egy új lemezt" - olvasható a reakció a Kispál és a Borz honlapján. Nos, ha új Kispál-lemez nem is lesz egyhamar, Lovasi András Kiscsillag nevű projektje új lemezzel jelentkezik október 25-én.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK