Más világ - magyar zenekarok egy alternatív univerzumban

Vágólapra másolva!
Ahogy egyre kevesebben vesznek lemezeket itthon, úgy egyre jobban felértékelődik a zenei online közösségek szerepe. A százmilliónál is több felhasználót regisztráló MySpace eddig is komoly szerepet vállalt az utóbbi idők popzenei trendjeinek alakulásában, és most már a magyar előadók közül is egyre többen próbálnak szerencsét az oldalon. A MySpace legnépszerűbb magyar előadói közül a legtöbb szinte semmilyen szerepet nem játszik a hagyományos lemezpiacon, viszont a tétel fordítva is igaz. Rövid áttekintés a MySpace és a magyar pop kapcsolatáról.
Vágólapra másolva!

A héten alacsonyabb arany- és platinalemez-határokat állapított meg a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (MAHASZ), indokként pedig "a nemzetközi tendenciák, a változó fogyasztói szokások és a piac általános helyzete" hangzott el. Ennek alapján az arany-, illetve platinalemez minősítés eléréséhez szükséges eladási darabszámok a következőképpen módosulnak:

A hazai pop- és rocklemezekből ezentúl 7500 eladott példányért jár aranylemez, platina pedig 15 000 esetén (eddig 10, illetve 20 ezer volt a határ). Nemzetközi albumból már elég 3000-nek elfogynia a bearanyozódáshoz, platina pedig a duplájáért jár (itt korábban 5 és 10 ezer kellett). Ha azt nézzük, hogy 1992-ben még százezer eladott példány ért aranylemezt, és kétszázezer platinát, nem kell nagy jóstehetség annak meglátásához, hogy a honi lemezpiac (az általunk ismert formájában legalábbis) hamarosan "elfogy", amennyiben nem történik valami radikális változás a téren, márpedig ilyesminek jelenleg igen csekély a valószínűsége.

Miközben a hagyományos hanglemezek piaca tovább zsugorodik, egyre több előadó él az internet adta lehetőségekkel, és kísérletet sem tesz rá, hogy a megszokott úton fusson be karriert. Kiadóknál és rádióknál való kilincselés helyett saját maguk próbálják megtalálni közönségüket, és erre a leginkább a már bemutatott MySpace alkalmas, amely kombinálja a közösségi oldalak közvetlenségét az internetes direkt marketinggel, ráadásul bárki számára ingyen lehetővé teszi, hogy meghallgassa az adott előadó néhány számát.

Mivel az ismert folyamatok miatt manapság már egyre kevésbé fokmérője a zenekarok népszerűségének az eladott lemezek száma, a koncertek mellett az is érdekes lehet, hogy mennyi érdeklődőt tud magához "édesgetni" a magát interneten is reklámozó előadó. Mivel az utóbbi egy év folyamán honfitársaink is tömegesen regisztrálják magukat a MySpace-en, ez egyre nagyobb piacot jelent, nem is beszélve a potenciális külföldi közönségről.

A MySpace ugyanis amellett, hogy biztosítja a közösségi oldalak kínálta lehetőségeket - saját személyre szabott profilt készíthetünk külön URL-lel, chatelhetünk, fotókat tölthetünk fel magunkról, kommentálhatjuk a többiek fényképeit, üzeneteket és blogot írhatunk, kapcsolatokat gyűjthetünk -, 2004 júniusában MySpace Music néven indította egyik legsikeresebb szolgáltatását, amely megteremtette a lehetőséget a zenekaroknak is, hogy regisztrálják magukat. Ennek legfontosabb vívmánya az, hogy feltölthetik legújabb számaikat és videóikat, melyeket ingyen meghallgathat, megnézhet bárki. Emellett üzeneteket is válthatnak rajongóikkal, akiket felvehetnek a listájukra, és így a "bulletinekkel" folyamatosan értesíthetik őket a következő koncert vagy megjelenések időpontjáról.

A MySpace előnyeit külföldön is főként a független, lemezszerződéssel nem rendelkező zenekarok használták ki idáig. Elsősorban az ő érdekeiket szolgálja, hogy nem kell rádióknak küldözgetni CD-ket, koncertplakátokat ragasztgatni a városban, és más hasonló, hagyományos eszközökkel keresni közönséget. Nem is szólva arról, hogy a közösségi jelleg miatt akár a világ másik végén is találhatnak magának rajongókat, vagy éppen szervezhetnek koncerteket is. Így aztán nem meglepő, hogy számos magyar előadó él az eséllyel, és egyrészt kikerüli a bejáratott érvényesülési utakat itthon, másrészt olyan lehetőségek nyílnak meg előtte külföldön, amelyekről pár éve a magyar zenekarok túlnyomó többsége álmodni sem mert.