Fanatikus ethno a PeCsában

2006.10.10. 17:21

Nagy októberi forradalomra készülnek a balkáni fanatikusok, aminek megnyilvánulási formája egy össznépi egybegyűlés lesz külföldi vendégforradalmárokkal. Magyarul Balkan Fanatik lemezbemutató október 20-án, a PeCsában, amire befut a Transglobal Underground is.

A 2002-ben alakult Balkan Fanatik együttes ötletét biográfiák nyomán szokás Jorgosz Tzortzoglounak tulajdonítani, mondván, az a remekbe szabott ötlete támadt, hogy ötvözzék a népzenei hagyományokat a kortárs tánczenével. Ha nem is magát a műfajt találta ki Jorgosz, de értékes darabbal ajándékozta meg a hazai világzenei közösséget, és már-már kőbe véste elektrosámán titulusát. A zenekar alapításához maga mellé állította Lepés Gábort, aki ekkorra már alaposan beleásta magát a magyar könnyűzene világába. Mire a Balkan Fanatik megalakult, már túl volt néhány Ákos-lemez társproduceri munkálatain, de részt vett Kentaurtól Ganxta Zolee-ig mindenki útjának építésében.

A zenekar alapkoncepciója az volt, hogy kellemes elegyet gyúrjanak a magyar folklórból és az elektronikus zene különböző árnyalataiból. Így kerülhetett egyes népdalok alá olyan zenei világ, amely legalább annyira táplálkozik a hagyományőrző hangszerelésből, mint a trip-hop, hip-hop vagy drum and bass dobképleteiből. Habár voltak és vannak hasonló kezdeményezések, melyek közül jelesebb példa volt színpadi miliőben az Etchno című kortárs előadás, vagy énekesként Mitsoura produkciói, mégis a Balkan Fanatik már a kezdetektől hordozott magával egy olyan sajátos hangulatot, amiről könnyen felismerhetővé és kedveltté vált.

A csapat 2003-ban jelentkezett első lemezével, amelyet a MAHASZ azon nyomban Fonogram-díjjal jutalmazott, mint az év hazai world music albumát, majd megkapták a művészeti (és tudományos) élet kiválóságainak járó Bezerédj-díjat is. Mindeközben már dolgoztak a Mix című film zenéjén, később pedig a Nyócker! hanganyagába is belopták magukat. 2004-től mostanáig kiadott formában hallgatott az együttes, ellenben koncertjeiken egyre erőteljesebbé, kiforrottabbá vált a hangzás, és ez várható volt az új lemezen is.

A most megjelenő album, a Hungarikum, a két alapító mellett Rise FM-et és MC Jammint vonultatja fel mint rímhadarókat, valamint Kovács Nórát, Avedikian Viktóriát és Felvidéki Esztert, akik a népdalokat keltik életre. A követendő irányvonal megmaradt, a betyár break itt is operál, de azt még mindig elmondhatjuk, hogy ezt a zenét élőben az igazi hallani, hiszen nem csak hallgatni, de érezni is muszáj. Két további érv az október 20-ai lemezbemutató mellett, hogy egyrészt az október elejére ígért lemezmegjelenés dacára az album még nem kapható, másrészt pedig a vendégzenészek listája sem elhanyagolható.

A Fanatikusok talán 2003-as első megjelenésüket akarták idézni, mikor anno a debütáló lemez bemutatójára maguk mellé hívták a Public Enemyt a PeCsában. Ez alkalommal sem tették alacsonyabbra a lécet, bár stílszerűbb vendéget választottak: a Transglobal Underground egy szelete fogja tiszteletét tenni. A világzenei műfaj egyik legnagyobb sztárjai közül a szitáros Mukherjee, a dhol dobon játszó Neiyyar és a dobos-elektronikus Mantu csatlakozik a nagy prezentálási parádéhoz.

Balkan Fanatik: Hungarikum - Petőfi Csarnok (XIV., Zichy Mihály út 14.), október 20. Belépő: 2500 Ft

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK