A kokain győzte le a Sötétséget

Vágólapra másolva!
Az elmúlt évek egyik legsikeresebb új rockzenekara, a The Darkness frontembere, Justin Hawkins kilépett az együttesből, súlyosodó drogfüggősége miatt. A már második eredeti tagját elveszítő zenekar nélküle is folytatja.
Vágólapra másolva!

Hawkins kilenc hetet töltött elvonón, amelynek során teljesen "tiszta" maradt, és a kúra végeztével nem szeretne visszaesni a függőségbe, ezért inkább otthagyja a Darknesst. Az énekes az elmúlt három évben 150 ezer fontot költött el kokainra, és nem szeretne hasonló mélységbe jutni a jövőben.

"Teljesen a padlóra kerültem. Öt gramm kokain volt a napi adagom, hetente ezer fontot költöttem anyagra, néha többet is. Sokszor négy napon át ébren voltam, csak az alkohol és a kokain tartott ébren" - vallott Hawkins, aki még a fellépései közben is leszaladt a színpadról, hogy toljon egy csíkot.

"Sajnálom, hogy ott kell hagynom a többieket, de ha maradnék, könnyen visszaeshetnék. Nem hibáztatom a zenekart a történtekért, egyszerűen függő lettem. Más együttesek tagjai képesek tiszták maradni, de én nem tartozom közéjük" - indokolta döntését az énekes, aki már tavaly jelentkezett szólóban is, és ugyanezt tervezi a jövőjével is.

A Darkness nem oszlik fel a frontember távozásával, új énekest keres, és folytatja tovább a zenélést. Tavaly májusban a basszusgitáros, Frankie Poullain hagyta el a bandát, hivatalosan zenei nézeteltérés miatt. A 2003-as év legsikeresebb új brit zenekara, a Darkness Poullain távozása után jelentette meg második albumát, amely azonban bukás lett, mint ahogy Hawkins British Whale néven, szólóban kiadott dalait is lehúzta a szaksajtó.