Kesztyűs kézzel

2006.11.02. 16:58

Nem mindennapi színházi élményben lehet részünk a hétvégén, amennyiben valamelyik nap ellátogatunk a Vidám Színpadra. Itt mutatkozik be ugyanis (szombaton és vasárnap is) a kimondhatatlan nevű Pavakathakali Bábszínház, amely az ősi indiai bábművészet egy különleges szeletét tárja elénk - mindeközben ráadásul remekül szórakozhatunk a megjelenített történeteken is: az előadás felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt érdekes élményt ígér.

A pavakathakali nem csak a hazánkba látogató társulat neve, de egyben azt a bábstílust is jelöli, amellyel az előadók megismertetnek minket. A szóösszetételt kibontva, a "pava" babát, illetve bábot jelent, a "kathakali" pedig elbeszélő előadást - a kifejezés a tizennyolcadik század elején tűnt fel először, de maga a stílus még ennél is vagy száz évvel régebbi. Az ebben a műfajban használt fa kesztyűsbábok viszonylag nagyok (mintegy hatvan centiméteresek), arcuk pedig a szereplők karakterének megfelelően van kifestve - a bábok készítői éppúgy használják tehát a festéket, mint az antik görög darabok színészei a maszkot.

A forma mellett a pavakathakali tematikailag is kötött, általában ugyanis India leghíresebb történelmi eposzának, a Mahábháratá-nak epizódjait dolgozza fel. Ez persze nem azt jelenti, hogy a bábjátékosok keze annyira meg lenne kötve, hiszen a Mahábhárata - a maga száztízezer versével - az egyik legterjedelmesebb (ha nem a legterjedelmesebb) irodalmi alkotás. A leheletnyi kis mű tulajdonképpen egy királyi család történetét dolgozza fel, de számos epizódja önmagában is értelmezhető - és ami a mese, illetve a mesélés szempontjából fontos, hogy a történetek telis-tele vannak csodás elemekkel.

A pavakathakali abban is speciális, hogy kik adják elő: a bábok kezelői ugyanis hagyományosan egy nemzetség, jelesül az Andi-Pandaram família tagjai közül kerültek ki - egészen az 1950-es évekig, amikor az utolsó ismert bábos, Shamu is befejezte szórakoztató tevékenységét. A pavakathakali ezután pár évtizedig pihenni kényszerült, a szép hagyományt csak 1981-ben - kemény kutatómunka után - keltette életre egy, a színház területén dolgozó testvérpár, Gopal Venu és Ravi Gopalan Nair. Egykoron vándorkomédiásokból lett bábosok szórakoztatták az embereket, nem csak faluról falura, hanem akár házról házra is járva; ma pedig a közönség járul a színházba, a profi bábjátékosok elé.

Bár valószínűleg keveseknek mondanak bármit is ezek a nevek, mégis el kell mondanunk, hogy a hétvégi bábjátékot Kesi Ramakrisan, K. V. Ramakrisan és Szrinivasz tárják elénk - az előadásban rajtuk kívül szerepelnek még különféle zenészek is, akik, kíséretükkel, a hangulati hátteret biztosítják. A feldolgozott történetek természetesen most is a Mahábhárata bőséges kínálatából kerültek ki (az előadás címe is Mesék a Mahábháratából) - történeteket mondtunk, hisz nem is egy, hanem mindjárt két epizód is megelevenedik előttünk: elsőként a Kalyana Saugandhikam, vagyis Az illatos virág nyomában című darabot láthatjuk, majd a Durjódhana Vadham, azaz Durjódhana meggyilkolása kerül sorra.

Mindkét történet egy-egy csodás mese, illetve példabeszéd: az elsőben egy nagyon szép virágot fedez fel egy nő, és arra kéri férjét, hogy hozzon neki minél többet a növényből. Az áldozatkész férfi a fél világot bejárja az igen ritka növényért, közben természetesen különféle akadályokat kell leküzdenie: a majmok királya teszi őt próbára, majd a virágok lelőhelyét őrző démonokkal is harcba kell szállnia. A második már kicsit bonyolultabb és több jelenetből álló történet, röviden összefoglalva, két család viszályát dolgozza fel, amely az egyik számára először vagyonvesztéssel és száműzetéssel jár, majd véres háborúba torkollik, melyben az istenek is a jogtalanul meghurcolt család oldalára állnak.

A furcsa nevekben és az indiai mitológiából származó utalásokban könnyen elveszhetne a néző, de az előadás megértését - jó érzékkel - feliratozással segítik a szervezők; azonban így is inkább csak tizenkét év felett javasolják a darab megtekintését. Jó hír viszont, hogy a játékot többször is megtekinthetjük, vagy legalábbis sok lehetőség közül választhatjuk ki az egyszeri alkalmat: a Mesék a Mahábháratából mind szombaton, mind vasárnap két alkalommal kerül műsorra, jelesül délután három és este hét órai kezdettel. Nem kell félnünk attól sem, hogy az esti előadás az éjszakába nyúlik, hisz az első rész mindössze félórás, és a második is csak negyvenöt percet vesz igénybe - az egész darab játékideje tehát kevesebb mint másfél óra.

Mesék a Mahábháratából - Vidám Színpad (VI., Révay u. 18.), november 4-5., 15.00 és 19.00.

Apats Gábor

KAPCSOLÓDÓ CIKK