A világ legjobb fotográfusai

2006.11.20. 16:01
Ki minden idők legnagyobb fotográfusa? Erre a kérdésre kétségkívül lehetetlen egyértelműen válaszolni, így jobb híján csak tízes listákat szoktak összeállítani a hozzáértők. Nekünk, magyaroknak külön örömünkre szolgálhat, hogy az ilyen névsorokban a két örök favorit, Nadar és Man Ray mellett rendre feltűnnek olyan magyar, illetve magyaros hangzású nevek is, mint Moholy-Nagy László vagy André Kertész. Az öröm mellé viszont bőven akad üröm is, hiszen a fent említett művészek jelentőségével épp mi magunk nem vagyunk igazán tisztában, ama bizonyos listákon szintén sűrűn szereplő Brassainak, Robert Capának és Martin Munkacsinak pedig sokan már a nevét sem ismerik. Az Ernst Múzeum november 16-án nyílt kiállítása többek között ezt a hiányt igyekszik pótolni, az öt világhírű művész együttes bemutatásával.

A Magyar Fotóművészek Szövetsége kétévente rendezi meg nagyszabású fesztiválját, az úgynevezett Fotóhónapot. A jeles eseménynek most külön aktualitást ad, hogy a szövetség idén ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját - a kiállítás szervezői számára nem volt tehát kétséges, hogy a 2006-os rendezvénysorozat fő tárlatát a visszatekintés jegyében kell megtartani. Az öt művész kiválasztása nem volt nehéz, hiszen mindannyian, ha más-más területről indulva is, de valóban óriási hatással voltak a fotóművészet egészére - nem mellesleg mind az öten az akkori Magyarország területén születtek, ráadásul egy húszéves intervallumon belül: a nagy öreg, André Kertész 1894-ben látta meg a napvilágot, az alkalmi csoport benjáminja, Robert Capa pedig 1913-ban született. Életük összefonódása tehát nem csak művészetükben, de személyes sorsukban is tetten érhető: Brassai például Kertésztől kapta első fényképezőgépét, akivel aztán nagyon jó barátok, később pedig ádáz ellenségek lettek.

Közös bennük az is, hogy - bár Magyarországon születtek, és itt is nőttek fel - felnőttkorukban mindannyian elhagyták hazájukat, és Párizsban, Berlinben vagy az Egyesült Államokban próbáltak szerencsét. Akárcsak Brassai, Capa is csak a francia fővárosban kezdett el komolyan foglalkozni a fényképezéssel, így talán csak Kertész az, aki kezdettől fogva, szinte kamaszkorától gyártotta a fotókat az utókor számára. Persze azért mindannyijuktól láthatunk hazai képeket is, hisz nem annyira saját elhatározásból, mintsem inkább különféle politikai okokból távoztak az országból, így a szorongató helyzet elülte után mindannyian visszatértek időről-időre. A sok közös vonás és az összefonódások ellenére művészetében mindegyikük külön utat járt be - ez világosan kiderül az Ernst Múzeum tárlatából is. A kiállítás nem választja külön az öt művész munkáit, inkább egy 1912-től 1976-ig tartó időívre fűzi fel azokat, de az egyes alkotók így is jól elkülönülnek egymástól (már csak a különböző színű paszpartuk miatt is): az 1912-től 1920-ig terjedő időszakban például csak Kertész munkái szerepelnek, az 1948-as év pedig egyedül Capáé.

Kertész művei nem csak az elejét, de a záróaktusát is adják a kiállításnak, hiszen a 1970-76-os évekkel jelzett szakaszon egyedül az ő fotóival találkozhatunk - más kérdés, hogy túl nagy választék nem volt ebből az időszakból, hiszen a társaságból a kilencvenkét évet megélt öregen kívül már csak az 1984-ben elhunyt Brassai volt ekkor életben. Kettejük közül azonban Kertész volt az, aki még így, nyolcvanon felül is tudott újat mutatni a közönségnek: a Virág Erzsinek című fotója egy réges-régóta tartó házasság megható terméke, mely egyszersmind az élet törékenységét is jól kifejezi, az ember nélküli, viszont személyes tárgyakkal telezsúfolt térrel. Kertésznek utolsó diái is ilyenek: egyszerű Polaroid-géppel készített képek, olyan, mások számára értéktelen tárgyakról, amelyeknek csak az ő személye adott különleges jelentőséget. A zseniális fényképész kirívó érzékenysége nem csak a magánéletben, de szociális tekintetben is megnyilvánult, sűrűn készített fotókat korának nehéz sorsú parasztjairól vagy a világháborúk borzalmairól.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK