A világ legjobb fotográfusai

2006.11.20. 16:01

A mostani kiállítás másik ismertebb alakja, Moholy-Nagy László ebben az értelemben Kertész ellentétének tűnik, hiszen képei általában hidegek, távolságtartók: úgy tetszik, a témánál sokkal fontosabb neki a szerkezet, a forma - ennek a látásmódnak a termékei Kassákhoz hasonló, konstruktivista festményei és kísérleti filmjei is. Moholy-Nagy egyébként a Bauhaus alkotóműhely nagy hatású tanára (Johannes Itten után a fémműhely vezetője) volt, sőt, a nemzetiszocialisták által feloszlatott telep után Chicagóban ő élesztette újjá az iskolát. Bár a körben olyan nagyságokkal dolgozott együtt, mint Paul Klee vagy Kandinszkij, és a kortárs hazai alkotók közül is sokan elismerték (Juhász Gyula például egyenesen Bartók zenéjéhez és Walt Whitman költészetéhez hasonlította képeinek szabadságát), Moholy-Nagy munkáit ma már nem sokan tudják egyértelműen beazonosítani. A zarándokhelyre igényt tartó kevés rajongónak külön fájdalom, hogy a művész szülőháza Bácsborsódon még áll ugyan, viszont egy kocsma működik benne, emléktáblát pedig hiába is keresnénk rajta.       

A másik három alkotó is a világ legnagyobb művészeivel múlatta szabadidejét: a művésznevét szülővárosa, Brassó után választó Brassai (eredetileg Halász Gyula) például a párizsi éjszakai élet közkedvelt figurája volt (általában innen merítette képeinek témáját is), tágabb baráti körébe tartozott többek között Picasso, Dalí, Breton, Tzara és Henry Miller. A felhős szemű, selyemköntösbe öltözött fotográfus negatívjának tűnik a Friedmann Endreként napvilágot látott Robert Capa, aki, vállalva a legnagyobb veszélyeket is, a huszadik század talán legnagyobb haditudósítójaként írta be magát a fotótörténelembe. Brassai mindennapi helyzetben ábrázolt alanyaival szemben, Capa rendre nagyformátumú hősöket, vagy legalábbis hőshelyzetbe került embereket ábrázol - más kérdés, hogy mindkettőjük figurái könnyedén behelyettesíthetők, hiszen Brassai képein bármelyikünk szürcsölgethetné a kávét, de valahol Capa is azt mutatja meg, hogy A milicista halála csak egyetlen halál a sok közül. Haditudósítóként Capa valóban sokszor nézett szembe az elmúlással, a normandiai partraszállást például az első vonalból fényképezte végig, és később az ő életének is egy taposóakna vetett véget, valahol Indokínában. Mindig is saját, híressé vált mondását követve fotózott, miszerint: "Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel."

Capának egyébként magánélete is igen érdekes volt, hiszen legjobb barátai Hemingway és John Steinbeck voltak, nagy számú szeretője között pedig megtalálhatjuk Ingrid Bergmant is. Kalandjairól egyébként bővebben is olvashatunk, a Park Kiadó gondozásában ugyanis nemrég jelent meg önéletrajzi könyve, Kissé elmosódva - Emlékeim a háborúról címmel. A mű annak idején óriási sikert aratott szerte a világon (főként az Egyesült Államokban), a mostani megjelenésig azonban mégsem fordították le magyarra - ez is jól mutatja, hogy mi magunk, mennyire elhanyagoljuk világhírű tehetségeinket. Capához hasonlóan a kiállítás ötödik sztárja, Munkacsi is a múlandó pillanatokat szerette volna megragadni, csak ő - Capa sötétségével szemben - leginkább az élet szeretnivaló egyszeriségét mutatta be: fényképezőgépének gombját mindig éppen a hullám partot érésekor vagy az egymás mellett elmenő emberek árnyékának pillanatnyi összefonódásakor nyomta le. Nem véletlen hát, hogy a célszalagra tapadó sportfotósként kezdte pályáját, majd az állandóan változó divat királya lett: az Egyesült Államokban ma is őt tartják a modern divatfotózás megteremtőjének - aki mellesleg olyan modelleket is fényképezett, mint Marlene Dietrich vagy Jean Harlow.

Robert Capa: A milicista halála, Cerro Muriano, 1936

A kiállítás tehát, azáltal, hogy bemutatja az öt világhírű művész munkásságát és élettörténetét, fel is szeretné hívni a figyelmet az itthon nem annyira ismert vagy legalábbis kevésbé méltányolt fotográfusokra. Ezt szolgálja az itt bemutatott kétszázötven alkotás, melyek között természetesen André Kertész művei szerepelnek a legnagyobb számban (összesen hetvenegy darab), de a többiek is képviseltetik magukat jó pár darabbal, még a legkevesebb képpel szereplő Brassaitól is huszonkét fotót láthatunk. Külön büszkék lehetünk arra is, hogy a kiállításon szereplő képek mindegyike magyar tulajdonban, a Magyar Fotográfiai Múzeum kezelésében van - az eredeti képeket természetesen nem tárják a nyilvánosság elé, de így is csak úgynevezett vintázs kópiák vagy utólag készült, de a szerző vagy örököse által hitelesnek elismert nagyítások szerepelnek a tárlaton. A kiállítás címe egyébként (M)Érték, ami ebben az esetben arra utal, hogy az itt bemutatott képek nyugodtan szolgálhatn(án)ak etalonként, a jelen fotográfusai számára.

(M)Érték - Világhírű magyar fotográfusok - Ernst Múzeum (VI., Nagymező u. 8.), 2006. november 16 - 2007. január 17., hétfő kivételével mindennap 11.00-19.00. Jegyár: 500-1000 Ft.

Apats Gábor

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK