Ördögi angyal - hallgasd és nyerd meg Rúzsa Magdi debütalbumát!

Vágólapra másolva!
Talán nem túlzás azt állítani, hogy az aktuális Megasztár-győztes, Rúzsa Magdi bemutatkozó lemeze az idei év leginkább várt magyar produkciója. Hallgasd meg először az [origo]-n csütörtök és péntek dél között az idei tehetségkutató győztese, Rúzsa Magdi albumát, az Ördögi angyal-t!
Vágólapra másolva!

A várakozás persze nem is csoda. A vajdasági lány, amellett, hogy példa nélküli diadalmenetben nyerte el a 2006-os "Év hangja" címet, az eddigi szériák döntősei és nyertesei közül jelenleg talán ő tudhatja magáénak a legszélesebb és leglelkesebb rajongótábort is.

Ebbe még a Megasztár tekintélyes zsűritagjai is beletartoznak, s közülük egyébként ketten, jelesül Presser Gábor és Novák Péter a lemez elkészítésében is segédkezett.

A selejtezőn még egy AC/DC-klasszikussal villantó Magdi a későbbiekben megmutatta, hogy - noha hangi adottságai és attitűdje alapján azért mégiscsak egy vérbeli rockénekesnő - a világzenétől a latinpopig, gyakorlatilag bármit kitűnően el tud énekelni.

Akár egy elkoptatott rádiós slágert is képes friss tartalommal megtölteni, sőt az is kiderült, hogy a szomorkás vagy épp romantikus balladák pedig kimondottan jól állnak neki. Így valahová, a két véglet közé lett belőve az - már a címével is ezt a fajta kétarcúságot sejtető - Ördögi angyal zenei világa.

Ennek ellenére mégsem lett felemás vagy egyenetlen, hisz az anyagot Magdi elragadó hangja és személyisége mindvégig áthatja és összefogja. Ráadásul így, a fiataloktól az idősebbekig, a klasszikus melódiák kedvelőitől a rockrajongókig, mindenki találhat rajta kedvére valót.

És bár az "Év hangja" van annyira lenyűgöző, hogy talán még egy zeneileg középszerű albumot is sikerre vinne, esetünkben szerencsére, a rangos közreműködőknek köszönhetően a lemez a dalok és a hangzás szempontjából is egyaránt kifogástalan. Az összkép pedig egy összeszedett, profi és emlékezetes debütálást mutat.

A hangmérnöki és zenei-produceri feladatokat is ellátó, Závodi Gábor mellett olyan tapasztalt zenészek segítettek be a dalszerzésbe, mint Jamie Winchester, Závodi régi kollégája, Madarász "Madi" Gábor, és a már fentebb is említett, Presser Gábor és Novák Péter pedig dalszövegekkel járult hozzá a lemezanyaghoz.

Az sem elhanyagolható tény, hogy Magdi sem kizárólag csak az énekhangját adta a produkcióhoz, hanem részt vállalt a szövegírásban is. Az első kislemeznek választott, Aprócska blues című szám - amely ismerős lehet az egyik Megasztár-elődöntőből is - pedig kizárólag az ő dalírói vénáját dicséri, és egyben talán előrevetíti egy későbbi, igazi szerzői lemez megszületésének lehetőségét is.