Behódolhat a Beatles az iTunes-nak

Vágólapra másolva!
A Beatles eddig tartotta magát ahhoz, hogy nem teszi letölthetővé dalaiit. Most azonban az Apple-csoport, amely az iTunes internetes letöltő portált működteti, közel áll a megegyezéshez a Beatles együttes szerzői jogainak birtokosaival arról, hogy a gombafejűek dalait a jövőben meg lehessen vásárolni az iTunes portálon.
Vágólapra másolva!

A Fortune amerikai magazin értesülése szerint az Apple Corps, amely a Beatles még élő tagjainak és leszármazottainak szerzői jogait képviseli, mindeddig elutasította, hogy dalaikat interneten is lehessen árulni, az EMI viszont, amely a hangfelvételekkel rendelkezik, híve ennek.

Ma már csak néhány híres popénekes vagy zenekar zárkózik el az internetes terjesztéstől, a Led Zeppelin és a Beatles jogutódai közülük az utolsó mohikánok közé tartoznak. Rajongóik mindmáig csak illegálisan működő fájlcserélő programok révén juthatnak interneten idoljaik zenéjéhez, mint például a Limewire.

A Fortune értesülései szerint az iTunes kizárólagossági joga a Beatles-számok internetes terjesztésére, a tárgyalás alatt álló megállapodás értelmében csak egy időre szólna. Az MSN és a Rhapsody zenei letöltő portálok szintén már évek óta szeretnék megszerezni a lehetőséget a Beatles-számok MP3 formátumban történő terjesztésére.

Az erről szóló megegyezés azonban még meghiúsulhat, írja a Fortune, mivel az Apple név, illetve logo használatáért is két csoport küzd.