Árnyékkormány tagja lett a kopasz énekes

Vágólapra másolva!
Az ausztrál ellenzéki Munkáspárt árnyékkormányába jelölte a Midnight Oil volt énekesét, Peter Garrettet. A világhírű ausztrál zenekar egykori frontembere két éve kezdett politikai karriert.
Vágólapra másolva!

A nyolcvanas-kilencvenes évek sikeres ausztrál együttese, a Midnight Oil pályafutása kezdetétől fogva síkra szállt a környezetvédelmi témák mellett, és a nemzetközi áttörést jelentő slágere, a Beds Are Burning is ebben a szellemben fogant. A kopaszra borotvált fejével könnyen kiszúrható énekes, a jogi végzettségű Peter Garrett már a nyolcvanas években is megpróbálkozott a politikai karrierrel, de akkor még sikertelenül igyekezett szenátori helyet szerezni.

Miután tehát a Nukleáris Lefegyverzés Pártja színeiben nem jutott be az ausztrál képviselő-testületbe, továbbra is aktív maradt politikai színtéren és a Greenpeace, illetve más baloldali és zöld szervezetek tagjaként. 2002-ben lépett ki a Midnight Oilból, hogy teljesen politikai pályafutásának szentelhesse idejét, és két évvel később meglepetésre a legrégebbi ausztrál párt, a balközép Munkáspárt jelöltjeként indult a választásokon, és be is jutott a parlament alsóházába.

Garrett fokozatosan finomított korai radikális nézetein, és manapság már az ausztrál-amerikai védelmi szövetség mellett kampányol. Irányváltása természetesen sok ellenfelet szerzett neki korábbi mozgalmi társai közül, és az énekes azzal indokolta mindezt, hogy így hatékonyabban képes lobbizni a környezetvédelmi és antinukleáris céljai mellett. Volt párttársa, a jelenleg a Zöld párt színeiben politizáló Bob Brown azonban azzal vádolta meg, hogy elárulta korábbi nézeteit, amióta hivatásos politikus lett.

Most az ausztrál újságok híradása szerint Garrett is tagja az ellenzékben levő Munkáspárt vezetője, Kim Beazley által felállított árnyékkormánynak. Az angolszász politikai kultúrában megszokott árnyékkormányban feladata a tényleges ausztrál kormány klímaváltozással kapcsolatos tevékenységének figyelemmel kísérése lesz.

A hetvenes évek elején alakult Midnight Oil minden idők egyik legsikeresebb ausztrál rockzenekara volt, és relatíve hosszú idő után, a nyolcvanas évek közepén sikerült befutnia külföldön is. Legnagyobb slágere a már említett Beds Are Burning volt 1988-ban, és több albuma is (Diesel and Dust, Blue Sky Mining stb.) felkerült a nemzetközi albumlistákra. 2002, azaz Garrett kilépése óta a zenekar megszűnt, de jótékony célra már újjáalakult egy alkalomra.