A popzene magyar öröksége

Vágólapra másolva!
A múlt hétvégén elhunyt énekesnő, Veres Mariska hangját jóval több honfitársunk ismerte, mint a nevét. Kevesen tudták ugyanis, hogy ő volt a Venus című világslágert előadó holland Shocking Blue énekesnője. Rajta kívül még meglepően sokan vannak, akik hozzátettek valamit a rocktörténelemhez (sokszor egész fejezeteket), és bár egy másik országban lettek sikeresek, ettől még magyar vonatkozásuk volt. Igaz, legtöbbjüket csak jóindulattal lehet magyarnak nevezni, hiszen nem beszélik a nyelvet, vagy esetleg még soha nem is jártak itthon, de ha már nincs saját világsztárunk, legalább ennyi örömünk hadd legyen. Lássuk az illusztris névsort!
Vágólapra másolva!

Elöljáróban annyit, hogy összeállításunkban azokat vettük figyelembe, akiknek bizonyított a magyar származásuk, másrészt azokat, akik külföldön váltak sikeressé, és itthon kevesen ismerték a nevüket. Ezért nem kerülhetett be Csihar Attila, aki a megfelelő körökben már nagyon is ismert volt a Tormentor nevű black metál zenekar élén, és úgy került a műfaj egyik klasszikus zenekara, a véres történetektől sem mentes norvég Mayhem élére. Ugyancsak kihullott a rostán Nico, a Velvet Underground első lemezén hírnevet szerzett énekesnő, aki egyes források szerint magyar születésű (budapesti koncertjén Nico bevallott rajongója, Morrissey is ezt a nézetet képviselte), de a többség által elfogadott álláspont továbbra is az, hogy Christa Paffgen néven született Németországban. A többiek viszont valamilyen szinten magyarok, és szinte csupa olyan névről van szó, akikkel bátran fel is vághatnánk, miközben paradox módon a rocktörténet igen sokat köszönhet a zsidótörvényeknek és a szovjet tankoknak.


Mariska Veres

A december 2-án, 59 éves korában rákban elhunyt Mariska Veres Hágában született, az ott zenélő Veres Lajos cigányprímás és egy német anya gyermekeként 1947-ben, énekesnői karrierjét pedig 1964-ben kezdte a Les Mysteres nevű holland beatzenekar tagjaként, majd több másik együttesben is énekelt, mielőtt 1968-ban a Shocking Blue-hoz került volna, melynek az addigi énekese bevonult, hogy megkezdje kötelező katonai szolgálatát.

A Shocking Blue több, kisebb nemzetközi slágere után 1970 februárjában a Venus világszerte befuttatta a zenekart, hiszen az amerikai kislemezlistát vezette, és bejutott a brit Top 10-be is. Ezt a sikert ugyan az együttes már nem tudta megismételni, de további kislemezei is megjelentek Európában, egészen az 1974-es feloszlásáig. Ekkor Veres szólókarrierbe kezdett, ami már kevésbé volt sikeres. 1993-ban a Shocking Jazz Quintet élén új műfajban, a dzsesszben kamatoztatta nagyszerű énekhangját, és kiadott egy új lemezt az új zenészekkel feltámasztott Shocking Blue-val is. A haláláig Hágában élő Mariska Veres a mai napig elismert énekesnő Hollandiában, és a holland popzene történetének egyik legnagyobb sikerét elérő Shocking Blue egyes dalainak újkeletű népszerűsége ismét ráirányította a figyelmet.

A legismertebb feldolgozás a Bananarama nevéhez fűződik: a Venus 1986 egyik legnagyobb nemzetközi slágere lett, és a dalt manapság már inkább a brit lánytrió előadásában ismeri a közvélemény. Dolgozott fel Shocking Blue-dalt a Nirvana is első lemezén (Love Buzz), és ugyancsak a Love Buzz hangmintáját használta fel a Prodigy a Phoenix című számához.

Paul Simon

Noha másokkal ellentétben Paul Simon nem hangoztatta gyakran, hogy apai ágon magyar zsidó származású, a tény tény marad: édesapja a zsidótörvények elől menekült Amerikába, ahol Louis Simon néven dolgozott zenészként (kivándorlása előtt egyes források szerint a Magyar Rádió zenekarában is muzsikált). Első fia, Paul már New Jerseyben született, majd már New Yorkba költözve alapított zenekart már középiskolában Art Garfunkellel, akivel kettesben később világhírűvé is váltak. Érdekesség, hogy a stúdiózenészként foglalkoztatott apa játszott a duó korábbi inkarnációiban is, amikor bőgősre volt szükség, sőt, True or False címmel még dalt is írt Paulnak, aki azt True Taylor néven vette fel.

Forrás: Red Dot

Louis Simon, aki végül tanárként dolgozott, 1995-ben hunyt el, amikorra Paul Simon már régóta világsztár volt: a hatvanas évek közepén világslágerré vált The Sound of Silence után még a Simon & Garfunkel tagjaként, majd a duó - amely a hatvanas évek egyik legnépszerűbb együttese volt - 1970-es feloszlása után szólóban is sikeres maradt. A hagyományos, folkos indíttatású dalparkja idővel számos népzenei hatással egészült ki, és dolgozott együtt dél-afrikai, brazil vagy éppen Puerto Ricó-i zenészekkel is, élen járva a világzene népszerűsítésében. Legutóbbi albuma idén májusban jelent meg Surprise címmel, mely a zseniális zenész-producerrel, Brian Enóval készült. A 65 éves Paul Simon jelenleg harmadik feleségével, Edie Brickell énekesnővel él együtt, és sokan szívesen szólítanák Simon Palinak, de ez a lehetőség még a harmincas évek végén elúszott.