Vágólapra másolva!
A múlt heti díszbemutató után kis híján botrányba fulladt a Franco Zeffirelli rendezte Aida-előadás vasárnap esti "igazi" premierje a milánói Scalában.
Vágólapra másolva!

Roberto Alagna olasz tenoristát, Radames megszemélyesítőjét, akit a csütörtöki VIP-bemutatón pajzsra emelt az úri közönség és a kritika, vasárnap a karzat kifütyülte, mivel az énekes előzőleg meglehetősen nagyképű kijelentéseket tett a sajtóban a közönség "szakértelméről". A tüntetés szenvedő alanya az Amnerist alakító magyar mezzoszoprán, Komlósi Ildikó volt, mert éppen közös duettjükből utálta ki a publikum Alagnát, így egyik pillanatról a másikra egyedül találta magát a színpadon.

Szerencsére az előadás szervezői gyorsan vették a vészjelzést, a zene egy pillanatra sem állt meg, és a kulisszák mögül gyorsan a színpadra lökték a második szereposztás Radamesét, Antonello Palombit, aki minden bemelegítés nélkül, ingben, farmerban vette át a szerepet. A szünetben Stephane Lissner főintendáns mentegetőzött egy sort, majd megköszönte Palombinak a beugrást, aki immár benne is maradt az előadásban.

A sértett Alagna, akire levonulása miatt büntetés is várhat, a színházból is távozott. "Énekeltem már mindenütt a világon, és mindenütt sikerem volt, de ezen az estén úgy éreztem, mintha nem ezen a világon lennék. Itt nem volt igazi, lángoló, pezsgő vérű közönség" - panaszkodott a sztár a La Repubblica című olasz napilapnak. Az Alagna által megszólt hallgatóság mindenesetre hálásan fogadta Palombit, és az előadás végén elhangzó kilencperces vastaps egyik fő címzettje volt. A "tartaléknak" megijedni sem volt ideje a feladathoz, nemhogy a szerephez öltözni: "Ritkán szoktam olyan ruhákat viselni, mint Radames. De amikor elkaptak, hogy menjek, azt mondtam: rendben, akkor most énekelek. Végül is jó próbatétel volt" - nyilatkozta szerényen.