Az egész valamikor a nagy hírű amerikai vállalat, a Muzak megalakulásával kezdődött, amely kezdetben, még a húszas években Wired Radio néven sugárzott zenét és híreket az arra előfizető háztartásokban, majd a rákövetkező évtizedben a drótnélküli rádiók elterjedésével egy időben profilt váltottak, ráadásul szép sikerrel. A Muzak lett az első számú és legfontosabb háttérzenei beszállítója különféle hoteleknek és éttermeknek (sőt, a felhőkarcolók leginkább rémisztő halálcsapdáira emlékeztető, özönvíz előtti felvonóiban is az ő összeállításuk szólt, a bizalmatlan utazóközönség megnyugtatásául), a nevük pedig ilyenformán végképp összeforrt az általuk szolgáltatott úgynevezett "liftzenével", olyannyira, hogy Amerikában a muzak szó már gyakorlatilag az elevator music szinonimájaként is használatos.

Forrás: MTI

Aranyvasárnap, harsog a Jingle Bells


Jóllehet mára ez a fajta zene többé-kevésbé visszaszorult eredeti terepére, azaz a liftekbe (már a nagy Muzak sem foglalkozik felvonó-soundtrack biznisszel), valószínűleg még az is azonnal felismeri ezt a jellegzetes hangzást, aki még a gyakorlatban soha nem találkozott ilyennel. Javarészt ismert slágerek instrumentálisra és tökéletesen izgalommentesre hangszerelt változatairól van itt szó, finoman, halkan és álmosítóan ciripelő megszólalásban tálalva. És persze azért még mindig nem ment ki teljesen a divatból, sőt, olyannyira nem, hogy egy külön szervezet is alakult az édeskés háttérzene ellen; ők azzal érvelnek, hogy egyrészt az emberek jelentős részéből idegességet és dühöt vált ki, a maradék pedig egész egyszerűen csak utálja azt. Ugyanakkor a liftzene mindezek ellenére más frontokon egészen szép karriert futott be, hisz egyfelől maga a kifejezés beépült a zenei szakzsargonba, ahol kevéssé hízelgő terminus technicusszá avanzsált, és a profin összerakott, de lélek és ihlet nélküli háttérzenék megjelölésére szolgál, másrészt pedig különféle hollywoodi produkciókban (vagy akár klipekben és rajzfilmekben) is gyakorta vissza-visszatérő geg a liftmuzsika idejétmúlt és butuska, de tagadhatatlan bájának abszurd és humoros kontextusba való helyezése.

A korszak elmúltával a háttérzene-iparban is szépen bekövetkezett a generáció- és szemléletváltás, a nagy áruházláncok immáron az eredeti dalokkal ösztönözték aktívabb fogyasztásra vásárlóikat, ráadásul egyre több zeneszolgáltató cég jelent meg a piacon, tehát lett miből válogatni. Ugyanakkor nagy eltéréseket nemigen tapasztalhatunk a különböző bevásárlóközpontok és hipermarketek zenei kínálatai között, a tuti recept még mindig az aktuális slágerekből és oldies örökzöldekből álló egyveleg, év vége felé pedig az elmaradhatatlan karácsonyi zenék minden mennyiségben. Tradicionális karácsonyi énekek, karácsonyi pop-kislemezek, karácsonyi dalok diszkóritmusban, rockosítva, gregorián kórussal, instrumentálisan, egyszóval tényleg minden lehetséges verzióban, gyakran már október végétől, hétről hétre csavarva egyet a hangerőgombon. Hogy ez mennyivel csinál nagyobb kedvet a minél nagyvonalúbban megoldott karácsonyi vásárláshoz, arra nincsen egyértelmű válasz, de könnyedén elképzelhető, hogy többet számít, mint azt elsőre gondolnánk.