Koncertek a vasfüggönyön innen

2007.02.09. 21:28

Bár sokszor panaszkodunk a magyarországi koncertkínálatra, azért egy szavunk se lehet, ha összevetjük a jelenlegi helyzetet a rendszerváltás előtti kínálattal. Ez persze nem jelenti azt, hogy akkor ne lettek volna jó koncertek, hiszen számos legendás zenekar járt itt, és emlékezetes történetek is adódtak, a Spencer Davis Group utcai harcba torkolló fellépésétől a még ismeretlen Nirvana koncertjéig, melyen utólag persze mindenki ott volt. A Kádár-korszak tíz legfontosabb, külföldi előadó által Magyarországon tartott koncertje. A Deep Purple-től és Carlos Santanától előre is elnézést kérünk, ők már egy kicsit későn jöttek hozzánk.

Amióta világ a világ, vagy legalábbis létezik az angolszász dominanciájú könnyűzenei színtér, azóta téma, hogy Magyarország lelóg-e a térképről. Persze nem elsősorban a földrajzi elhelyezkedés játszott ebben szerepet, hanem inkább a politika szólt közbe. Így általánosítva nyugodtan kijelenthetjük, hogy a mérvadónak számító előadók nagy többsége egyáltalán nem járt nálunk, vagy ha esetleg mégis eljutottak Magyarországra, akkor jóval a fénykoruk után került erre sor.

Talán minden másképp alakul, ha fellép nálunk Elvis Presley vagy a Clash, évtizedekkel korábban jön a Rolling Stones és Paul McCartney, és még eredeti frissességében kapjuk el David Bowie-t vagy Robert Plant-et. Ehhez képest be kellett érnünk a Spencer Davis Grouppal és a Uriah Heeppel, sőt, nagy szónak számított, hogy ők egyáltalán eljöttek. A nyolcvanas évektől kezdve egyre többen játszottak Budapesten, a rendszerváltás óta pedig a legnagyobb sztárok többségét sikerült idecsábítani, így láthattuk Britney Spearst ugyanúgy, mint a Green Dayt vagy a U2-t. Persze hiányérzetünk így is maradt, hiszen a szupersztárok és a kis, amatőr zenekarok közötti igencsak számottevő réteg képviselői nagyon ritkán vetődnek errefelé, így aki szinkronban akar maradni a rockzenével, annak Bécsbe, vagy rosszabb esetben még nyugatabbra kell mennie. Ott van ugyan a Sziget, de aki egyszer is végignézte ott egy komolyabb együttes fellépését, az jól tudja, hogy általában ég és föld a különbség a fesztiválokon mutatott produkció és egy normál koncert között.

Persze, minden relatív, hiszen ha visszatekintünk a Magyar Népköztársaság idejébe, akkor most egy szavunk sem lehet. Az is igaz, hogy járhattunk volna még rosszabbul, ha mondjuk úgy alakul a történelem, hogy mi is becsukjuk a kapukat, akárcsak Enver Hodzsa Albániája. Nálunk ennyire azért nem volt súlyos a helyzet, így szerencsére volt miből összeállítani egy top 10-et a legfontosabb és legjelentősebb külföldi előadók adta koncertekből, a rendszerváltásig bezárólag.

Bár a rock and roll, majd a beat felbukkanása mindenütt a világon társadalmi feszültségekkel járt, a diktatúrában élő fiataloknak az idősebb generáció mindenütt jelenlevő tiltakozása mellett az államhatalommal is meg kellett küzdeniük a zenéjükért. Ennek megfelelően nálunk az ötvenes években még a dzsessz is tiltólistán szerepelt, a felforgató rock and roll pedig csaknem a hatvanas évek közepéig nem nyert polgárjogot. A korábban a könnyűzene minden formáját tiltó hatalom először az érzelgős európai slágerek előtt nyitotta meg a kaput (az egyik legnagyobb sztár, Vico Torriani fel is lépett a Zeneakadémián), de ezzel nem lehetett leszerelni a tizenéveseket. És bár Louis Armstrong 1965-ben megtöltötte a Népstadiont, akkorra a legendás Satchmo által művelt dzsessz már kevés kockázati tényezőt jelentett, és a fiatalok nagy részének valami sokkal vadabb kellett.

1. Spencer Davis Group (1967)

A hatvanas évek Angliájában óriási pezsgés volt, és az évtized közepéig egy-két év alatt annyi új zenekar került elő a semmiből, amennyire azóta sem volt példa. A Spencer Davis Group ugyan két listavezető kislemezzel jelentkezett be a szigetországban, mégsem tartozott soha a legnagyobb sztárok közé. Ettől függetlenül a luxemburgi rádió természetesen játszotta az ő számaikat is, és óriási dolognak számított, amikor elsőként hozták el a beat szellemiségét Magyarországra. Ugyan ekkorra már a zenekar igencsak túl volt a csúcson, ez senkit nem zavart, és teltház várta a három egymás utáni este fellépő együttest 1967 júliusában.

Forrás: MTI

Sokan voltak a közönségből, akiket viszont nem feltétlenül a zenekar érdekelt, hanem az  "arénázás", amire fel is készültek. Ez utóbbit a rendezők elmulasztották, és az első este, július 7-én olyan csatát láthatott a főváros, amilyenre 1956 óta nem volt példa. A rendezők és a konferansziéként működő dr. Hegedűs János tétován próbálták lecsillapítani a tömeget, de inkább csak jobban felheccelnie sikerült a zenétől megrészegülő fiatalokat. Persze a rendőröknek sem kellett több, kardlapozni kezdték a stadionból a Thököly útra kiáramló embereket, akik közé néhány igazi kültelki vagány is került. A megvadult "huligánok" előbb a Kisstadion lelátóján törtek-zúztak, majd fel is vették a harcot a kivezényelt rendőrökkel, akiknek másfél órába telt, mire megfékezték őket. Száznál is többen töltötték az őrszobán az este hátralevő részét, és alapos lecke volt mindez a szervezőknek, akik a másik két koncertre már jobban felkészültek. Szerencsére az eseményeket értékelő Belügyi Szemle hasábjain megjelent tanulmány belátta, hogy "a tomboló, rendbontó személyek magatartása nem a beat-zenének köszönhető", ezért nem kerültek veszélybe a további koncertek sem.

Ami magát a fellépést illeti, a Spencer Davis Group természetesen óriási sikert aratott, újfajta élménnyel ajándékozva meg a magyar fiatalokat. Az együttes ugyan még abban az évben feloszlott, de a legismertebb volt tagot (Steve Winwoodot) tartalmazó Traffic egy évvel később ugyancsak fellépett a Kisstadionban, akárcsak a közönségkedvenccé avanzsáló Nashville Teens, sőt, a Tremeloes is, ám e zenekarok fellépései már közel sem voltak ennyire eseménydúsak, igaz, ez nem feltétlenül az együttesek hibája volt.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK