Mégsem jön a Genesis

Vágólapra másolva!
A Puskás Ferenc Stadionba, június 20-ra tervezett Genesis-koncert a zenekar menedzsmentjének döntése értelmében elmarad. Technikai és logisztikai okokra hivatkozva a budapesti koncertet átszervezik a prágai Strahov Stadionba.
Vágólapra másolva!

A Live Nation/Multimedia Concerts sajtóközleményben tudatta, hogy a Genesis zenekar menedzsmentje úgy döntött, hogy átszervezi a csapat európai turnéját, ezen belül is a linzi stadionba hirdetett koncert időpontját módosítják és a ennek eredményeként, technikai és logisztikai problémák miatt áthelyezik a budapesti Puskás Ferenc Stadionba tervezett, június 20-i koncertet a prágai Strahov Stadionba. A fő indok, amire a menedzsment hivatkozott, hogy a turné rendkívüli technikai és szállítási problémái miatt Linz és Katowice között a prágai helyszínen tudják csak megvalósítani a koncertet, így Budapestre sajnos már nem tudnak eljönni. A hazai koncert szervezői mindazonáltal megpróbálnak egy későbbi időpontban megállapodni a Genesis menedzsmentjével, addig is, a már megvásárolt jegyeket február 14-től, kívánság szerint átválthatják a prágai koncertre, vagy 30 napon belül, a jegyvásárlás helyén visszaváltják.

A Genesis múlt év novemberében jelentette be, hogy újra összeállnak egy 12 állomásos európai turnéra, melyek között a magyarországi időpont is szerepelt. A felállásban a zenekar 1977 és 97 közötti időszakában kialakult hármas, Phil Collins, Mike Rutherford és Tony Banks tagok vállalkoztak erre a reunion turnéra, eredeti énekesük, Peter Gabriel viszont elzárkózott a közös fellépésektől.