Vágólapra másolva!
A lemezlistákra ezen a héten is megérkeztek az újdonságok, ezúttal a hosszú hetek óta slágerként játszott rockszámok nagylemezei köszönnek vissza a ranglisták éléről. Amerikában abszolút nyertes az emo, amit a briteknél az indie előz meg, a németek újra imádnak egy régi sztárt, nálunk pedig mérsékelten szaporodnak a nyugati trendek.
Vágólapra másolva!

A múlt heti Norah Jones-bomba kapcsán arról beszéltünk, hogyan lehet kislemezek nélkül a csúcsra kerülni, és uralni azt világszerte, így alkalmi slágerek nélkül jó eladást produkálni egy teljes albumnak. Ezen a héten pedig éppen ennek ellenkezőjét tapasztalhatjuk: hogyan lehet egy csapatot a csúcsra juttatni úgy, hogy hosszú promótálás után kiengedjük a piacra a nagylemezt, mintha kést dobnánk a hadakozó tömeg közé. Ehhez hasonló marketinggel került ugyanis az amerikai lemezeladási lista élére megjelenésének első hetén a Fall Out Boy, amely Infinity On High című ötödik albumával egyértelműen felsorakozik a pop kategória zászlaja alá, megadva a tömegeknek a mainstreambe gyúrt punkot, és meglovagolva a virágzását élő emo hullámot.

Az illinoisi srácok 2001 környékén alapították zenekarukat, és mindegyik tagnak megvolt már a hardcore metál szcénában megírt múltja, közösen pedig egy egyértelműen pop-punk formációt hoztak létre, ami aktuális jelzőkészletbe ágyazva megkapta az elkerülhetetlen emo bélyeget, ezzel együtt a stílus egyik éllovasaivá is váltak az évek során. Több producer, kiadó és együttműködés után legfrissebb lemezük az Island Records társgondozásában jelent meg, és így kerülhetett sor a szintén ott jegyzett, főleg R&B és popslágereiről híres Babyface társproduceri munkálataira az új anyagon. Ez is mutatja, hogy a Fall Out Boy igyekszik feszegetni a stílushatárokat és kitörni a skatulyákból, de az tény marad, hogy az egekbe szökő eladások főleg az emo címernek köszönhetőek. Az új album előfutáraként kiadott This Ain't A Scene It's An Arms Race című kislemez január végi megjelenése óta ostromolja a Billboard Hot 100-as listáját, ahol volt már a második legkelendőbb sláger is, az Infinity On High pedig elsőségével a zenekar eddigi legjobb eredménye az Államokban.

Fall Out Boy


A dobogó további két fokán a múlt heti vezető trió két tagja, Norah Jones és Daughtry maradtak, akik közül előbbi a második helyre kényszerült, míg a megasztáros felfedezett megőrizte már két hete tartott helyezését, és egy újabb hétre bejegyezte magát a harmadik pozícióba. Negyedikként tért vissza a legjobb öt közé Akon, a következő új belépőt pedig az ötödik helyen találjuk Ashley Tisdale személyében. A kezdetben reklámok, majd tévés mellékszerepek, később pedig a Disney saját csatornáján kapott főbb szerepek és betétdalok nyomán hírnevet szerzett énekes-színésznő most két kislemez után jelentette meg szólóalbumát, ami ismertségének köszönhetően rögtön az élen debütált.

Tovább folytatódik Robin Thicke evolúciója, aki a hasonló címmel ellátott lemezének helyezésén újabb három helyet javított a múlt héthez képest, így most már a hatodik. A Grammy-gála jót tett a jelölteket felsorakoztató válogatásalbumnak, ezzel visszahozva a Top 10 széléről a hetedik helyre. Másik két visszatérő a jelenleg kilencedik Corinne Bailey Ray és az éppen tizedik Justin Timberlake. Új belépő még a legjobbak között Jason Michael Carroll és a Waitin' In The Country című bemutatkozó lemez, amit az évek óta tartó koncertezés mellett, a Grammy-díj átadón aratott country diadal is hozzásegíthetett a jelenlegi nyolcadik pozícióhoz.

Forrás: Red Dot

Nelly Furtado


A Top 10-en kívül az első új belépő, a 12. pozícióban startoló brit Bloc Party, amelynek a Weekend In The City helyezése a legjobb eddigi eredménye a tengerentúlon. A srácok 2005-ös albuma Amerikában a függetlenek listáján már eljutott ugyan a hetedik helyig, viszont az összesített eladási rangsorban csak 114. tudott lenni. Múlt heti helyezéséhez képest nagy visszaesők a tízen kívülre hullott Katherine McPhee, Pretty Ricky és Celtic Woman, valamint a várakozásokhoz mérten gyorsan lecsúszó, jelenleg huszadik Shins. Az első ötvenen belül, a már említetteken kívül csak egy további újdonságot találunk, a folkban és lírai gitárzenében utazó Patty Griffin-t, akinek Children Running Through című hatodik albuma jelenleg a 34.

Ami az amerikai kislemez-eladási listát illeti, átvette a vezetést Nelly Furtado Say It Right című slágere, helyet cserélve a most második Beyoncé-val, aki még mindig az Irreplaceable-lel hódít. A dobogó harmadik fokára, két helyet javítva fellépett Gwen Stefani és Akon közös száma, a Sweet Escape, ami egyébként már volt harmadik, és most visszavette a pozíciót a Fall Out Boy-tól. Az Államokban a kedvenc ötven sláger között egyébként nagy változás nem történt, új belépő legalábbis nem került az élmezőnybe.