Díjátadók szele fúj mindenütt

Vágólapra másolva!
A lemezeladási listák alakulásában az elmúlt héten leginkább a nagy zenei díjkiosztók hatását lehetett érezni. Míg a Grammy-gála rányomta bélyegét az egész világra, addig a Brit Awards inkább csak a szigetországban határozta meg a trendeket. A hatás minden esetben kettős, hiszen az eseményeken fellépő és elismeréseket besöprő sztárok nagyot akasztottak az utóbbi időben, viszont akik kimaradtak, azok most lemaradnak. A németeknél mindemellett jönnek a régi raverek, nálunk pedig támad a magyar hardcore.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok lemezeladási listáját tekintve úgy tűnik, mostanra ért be a két héttel ezelőtt rendezett Grammy-gála. Az ott elismerést, esetleg több díjat is szerző énekesek és formációk kivétel nélkül javítani tudtak előző heti teljesítményeiken, az élmezőnyt alkotó legjobb tíz nagylemez között pedig ezen a héten már négy olyan is van, amely egészen biztosan a február 11-én rendezett eseménynek köszönheti az előkelő helyezését. A gálát követő eladási hullámmal és annak középtávú levonulásával úgy fest, a kiadók is számoltak, mivel új album alig van az élmezőnyben, de még az alsóbb régiókban is csak nehezen találni újdonságot.

A Billboard toplistájának élén ezen a héten ismét Norah Jones áll, aki a dobogón töltött harmadik hete alatt csak a második helyig tudott lecsúszni, és máris visszalépett az élre. Utána viszont rögtön a Top 10 e heti egyetlen újdonsága következik, a tavaly novemberben elhunyt Gerald LeVert poszthumusz megjelent albuma, az In My Songs. Az utóbbi 15 évben az amerikai R&B szcéna egyik legmeghatározóbb alakjává váló LeVert még szinte gyerekként alapította első együttesét bátyjával és barátjával, amely hamarosan lemezszerződést és számos slágert jelentett a számára. Négy R&B listán szerzett első helyezés és egyéb elismerések után kezdett szóló karrierbe, majd 1991-ben jelent meg első saját albuma, az ezredfordulótól pedig évente jelentkezett újdonsággal.

Az évek során megjelent nagy- és kislemezek sorra gyűjtötték be a fekete zenéket rangsoroló eladási listák legjobb pozícióit, de az összesített toplistákon soha nem került a legjobb öt közé, ellenben több ízben jutott a Top 10-be. A most boltokba került In My Songs ironikus (ám nem ritka) módon az énekes halála után néhány hónappal hozta el az eddigi legnagyobb elismerést LeVert számára azzal, hogy rögtön megjelenése hetén a második helyre katapultált az összesített listán. Ezzel párhuzamosan pedig természetesen azonnal az élre került az R&B és hiphop kategóriájában.

A lista harmadik helyén már a Grammy-gála legegyértelműbb lenyomata áll a rendezvény legfontosabb jelöltjeinek dalait tartalmazó válogatáslemez formájában. A gyűjtemény az elmúlt hetekben lassan araszolt lefelé a rangsorban, az elmúlt hét nap alatt azonban újra szárnyra kapott és ismételten elérte az eddigi csúcsként regisztrált harmadik helyet. A dobogóról éppen lecsúszva következik Corinne Bailey Ray, aki a kilencedik helyről jött vissza negyediknek, és bár ő nem nyert szobrot a jeles eseményen, a jelöltsége és fellépése mély nyomot hagyhatott az amerikaiakban, így az előző hét után ismét javítani tudott. Az ötösfogatot a múlt heti első Fall Out Boy zárja újdonságával, az Infinity On High-al.

Corinne Bailey Rae


A Top 10 további részében Justin Timberlake és John Mayer mellett a Dixie Chicks az egyértelmű fő nyertese a Grammy ünnepségnek: a lányok nem kevesebb, mint 64 helyet javítva ugrottak a 8. pozícióba. Taking The Long Way című nagylemezük tavaly ugyan már volt a Billboard listájának csúcsán is, de most az öt arany gramofon begyűjtése egyértelműen felkorbácsolta a lányok iránti érdeklődést, és immár dupla platinaként tért vissza a legjobb tíz közé. Mayer is jól járt a dupla Grammy-díjjal, hiszen előző heti 29. pozíciója után most tizedik a listán.

Az elmúlt héten megjelent újdonságok rövid sorában van Lucinda Williams új lemeze, a West, amely mindjárt a 14. helyen nyitott, ezzel beállítva a háromszoros Grammy-díjas énekesnő személyes rekordját is a nagylemezlistán. A legjobb ötvenen belül ezen kívül egyetlen albumot találunk, amelyen Van Morrison gyűjtött össze karrierje során filmzeneként használt dalaiból egy 19 számos csokrot. Az At The Movies című lemez új belépőként a 35. helyet foglalja el a rangsorban. A legutóbbi álláshoz képest két figyelemre méltó bukást is elkönyvelhetünk a legfrissebb adatok alapján:Ashley Tisdale és Jason Michael Carroll egyaránt a Top 10-ből indított és előző 28, utóbbi 47 helyet zuhant egyetlen hét alatt.

Lucinda Williams


Ami a slágerek listáját illeti, az élmezőny alaposan átrendeződött, és múlt héten tízhetes trónolást követően az élről letaszított Beyoncé most már csak a kilencedik. A Billboard Hot 100-on az első jelenleg Justin Timberlake, aki az összesített és a pop kategóriában, valamint a letöltések tekintetében is a legjobb What Goes Around... Comes Around című számával. Őt követi Ludacris és Mary J. Blige duója, harmadik pedig Nelly Furtado, akik közül előbbi az összesített, utóbbi a pop rádiójátszási listán áll az élen. Az öt Grammyt nyert Dixie Chicks itt is újraéli korábbi sikereit, és visszatérve az élbolyba, negyedik Not Ready To Make Nice című kislemezével. Utóbbi már 500 ezer eladott példány felett jár, ezzel elnyerve az arany minősítést, ami egyébként meglehetősen ritka a single piacon, és nincs is hasonló ranggal rendelkező korong a Top 10-ben. Más új belépő egyébként a slágerek első ötvenesében nem volt az elmúlt hét nap során.