A kínai demokrácia és más eltapsolt milliók

Vágólapra másolva!
A Guns N' Roses hosszú évek óta készülő albuma, a Chinese Democracy már mindenféleképpen bevonul a rockzenei legendáriumba, akár megjelenik valaha is, akár nem. Az viszont, hogy minden idők legdrágábban elkészített lemeze lesz-e, még egyáltalán nem eldöntött kérdés. A Chinese Democracy története és még néhány lemez, amelyre vagyonokat költöttek a kiadók.
Vágólapra másolva!

A zeneiparban évek óta vicc tárgya már a Guns N' Roses Chinese Democracy címre keresztelt, készülőben levő új lemeze: előbb lesz demokrácia Kínában, mielőtt megjelenik a lemez. A banda eredeti felállását egyedül képviselő Axl Rose lassan tíz éve dolgozik már az albumon, ám ennek még semmi eredménye, hacsak azt nem vesszük annak, hogy az Interscope kiadónak eddig hozzávetőleg 13 millió dollárját emésztette fel a már megjelenése előtt legendássá vált nagylemez.

Legutóbb 2007. március 6. volt az album megjelenésének az együttes által hivatalosan is megerősített dátuma, ám február 22-én közlemény jelent meg a Guns N' Roses honlapján, mely szerint tovább csúszik a lemez: "A jó hír az, hogy a lemez valamennyi felvételi munkája befejeződött. A dobos Frank Ferrer és a basszusgitáros Ron 'Bumblefoot' Thal is probléma nélkül bekapcsolódtak a folyamatba, és ez érződik is majd a felvételen. Nincs hivatalos megjelenési dátum, mivel még a zenekar az anyag keverését végzi, de több halasztás és ütemezési probléma után úgy tűnik, hogy folytatódik a munka."

Az előzmények ismeretében tehát ez akár újabb éveket is jelenthet, mindenesetre a Chinese Democracy-t már csak "minden idők legdrágább soha el nem készülő albumaként" emlegeti a szaksajtó, sőt, sokan már a "minden idők legdrágább albuma" címet is megelőlegezik a lemeznek, noha ez a jelenlegi ismereteink szerint így nem teljesen igaz.

Az mindenesetre biztosnak tűnik, hogy Axl Rose még 1994-ben kezdett dolgozni egy új lemezen, tehát három évvel a Use Your Illusion duplalemez után, és eggyel a feldolgozásokat tartalmazó, és nem túl sikeres The Spaghetti Incident? albumot követően. Ekkor a Guns N' Roses még mindig a világ egyik legnépszerűbb együttese volt, és természetesnek tűnt, hogy a sikerre rá kell pihenni, és némi szünet után a fiúk visszatérnek majd, hogy megmutassák, ki az úr a háznál, és csak a bennfentesek tudhatták, hogy a színfalak mögött nem éppen jó irányban haladnak a dolgok. Kábítószer- és alkoholproblémák, személyes ellentétek és különböző természetű botrányok nehezítették az együttműködést, és a zenekar szép lassan oszlásnak indult. Utolsó felvételük a Rolling Stones Sympathy For The Devil-jének feldolgozása volt (az Interjú a vámpírral című filmhez készült).

Először a másodgitáros Gilby Clark távozott még 1994-ben, majd két évvel később követte Slash, újabb egy év után a dobos Matt Sorum, végül 1998 elején a basszusgitáros Duff McKagan is kilépett a zenekarból, így Rose maradt az eredeti alapító tag, a többi helyet pedig új zenészekkel töltötte fel. Ők azonban egy idő után rájöttek, hogy csak az idejüket fecsérelik a tetszhalott bandában, ezért valamennyien más-más projektekben is zenéltek, és néha turnéztak egy kicsit a GN'R színeiben is, és nem utolsósorban, ők is ritkán bírták pár évnél tovább.

Rose - akit egykori zenésztársai azzal vádoltak, hogy diktátorként viselkedve senki mást nem engedett beleszólni az új album irányvonalába - kezdetben a Nine Inch Nails indusztriál-rockzenéje felé vette volna az irányt, ám később a koncepció változott. Az új lemezt - a kilencvenes évek végére már megvolt a Chinese Democracy cím is - a zenekar kiadója, a Geffen hiába sürgette, ekkorra ugyanis már nyilvánvalóvá vált, hogy Rose beteges perfekcionizmusa még sokáig gátat szab majd a lemez megjelenésének. Nem volt tehát mit tenni, a kiadó mindenben támogatta az énekest, aki sok-sok órányi hanganyagot rögzített már 1998-ra, anélkül, hogy a töredékeket dalokká gyúrta volna. Ekkor költözött át a zenekar ugyanabba a stúdiókomplexumba, amelyben a GN'R a debütáló Appetite For Destruction-t rögzítette, és megkapott mindent, amit csak kívánt: a legmodernebb stúdiótechnikát, hangszereket, hangmérnököket. Ez sem segített, hiszen Rose akkorra már többé-kevésbé bevallottan minden idők legjobb lemezét akarta megcsinálni, és hiába volt esetleg elégedett az eredménnyel, amikor tudta, hogy a jónál mindig van jobb.