Új lemezen dolgozik az Amber Smith

Vágólapra másolva!
Elkezdte új lemezének munkálatait az Amber Smith. A német kiadóval szerződésben álló budapesti zenekar egy sokat látott brit hangmérnökkel is dolgozik majd.
Vágólapra másolva!

A tervek szerint a tavalyi, Reprint című, itthon és Németországban is pozitív kritikai fogadtatásban részesülő lemezhez képest markánsan eltér majd az új album hangzása.

A felvételek Budapesten zajlanak, míg az utómunkálatokat Londonban Chris Brown végzi, aki többek közt olyan előadók lemezein dolgozott, mint a Radiohead, Paul McCartney, a Muse, a Blur, a Primal Scream vagy a Beatles Anthology sorozata.

Az egyelőre cím nélküli lemez várhatóan még az év végén megjelenik. Mint ismeretes, az előző albumon vendégszerepelt Yonderboi is (akinek Splendid Isolation című albumán az Amber Smith frontembere, Poniklo Imre is énekelt egy dalt), valamint a Cocteau Twins egykori gitárosa, Robin Guthrie. Az angol nyelvű szövegeket író zenekar egyébként legközelebb március 26-án, Pécsett koncertezik majd.