Elhunyt a Boston énekese

Vágólapra másolva!
A hetvenes évek népszerű AOR rockzenekara, a Boston énekesét, Brad Delpet a tegnapi nap folyamán holtan találták meg New Hampshire-i otthonában. A korai halál okát még vizsgálják, de a jelek szerint az énekes természetes halállal hunyt el.
Vágólapra másolva!

Amerikai idő szerint péntek kora délután New Hampshire-i házában holtan találták a Boston együttes frontemberét, Brad Delpet. Az 55 éves énekes egyedül tartózkodott otthonában, a halál okait még vizsgálják, de már most biztos, hogy természetes úton távozott. Hivatalos rendőrségi jelentést egyébként is leghamarabb csak hétfőn tudnak kiadni, mely pontos meg fogja határozni a halál körülményeit. A hirtelen halálesemény híre zenekarát is megrázta, a Boston hivatalos honlapját egy időre leállították, csak egy rövid üzenet olvasható rajta: "A rock and roll egyik legkedvesebb alakját veszítettük el."

Brad Delp az 1970-es évek elején csatlakozott a Boston csapatához, Tom Scholz - aki akkoriban a Massachusetts Institute of Technology intézmény padjait koptatta - invitálta zenekarába. Az együttes sikereinek java részét főleg a hetvenes-nyolcvanas évek során érte el, Delp olyan ismert slágereket énekelt fel, mint a More Than a Feeling vagy a Long Time. A kilencvenes években is adtak ki lemezt, de a sikereket már nem tudták megismételni, sőt komoly jogvitákba keveredtek kiadójukkal, és a zenekaron belül is egyre több ellentét feszült. Brad Delp 1991-ben más projectjei miatt kivált a bandából, helyére Fran Cosmo került, aki korántsem volt olyan meghatározó frontember, mint Delp, ennek is tudható be, hogy a 1994-es Walk On miért nem követte az előző albumok sikerét. Utoljára 2002-ben jelentettek meg lemezt, Corporate America címmel, ahol már Delp is feltűnik, színpadon pedig 2006 novemberében léptek fel együtt a bostoni Symphony Hallban. A nagy reunion-lázban róluk is felröppentek a pletykák, hogy újra nekivágnak eredeti felállásban egy turnénak, amit egyébként idén tavaszra időzítettek volna, de a tagok közötti ellentétek miatt ezt többen megkérdőjelezték, Brad Delp elvesztésével pedig erre már többet nem kerülhet sor.