Vágólapra másolva!
Keith Richards, a Rolling Stones gitárosa élete legfurcsább kábítószer-fogyasztásának azt a pillanatot nevezte, amikor kokainban keverve felszippantotta apja hamvait. Később menedzsere cáfolta a hírt, mondván, Keith csak viccelt.
Vágólapra másolva!

Tényleg felszippantotta édesapja hamvait a Stones gitárosa? Ez a kérdés izgatta szerdán a világsajtót. Mint a 63 éves, évtizedek óta drog- és alkoholügyeiről ismert zenész a New Musical Express szerdán megjelenő számának adott interjúban bevallotta: amikor apját, Bertet, 2002-ben bekövetkezett halála után elhamvasztották, "nem tudott ellenállni a kísértésnek", és a hamvakat némi kokainnal keverve felszippantotta felmenője földi maradványait. Bár Richards elismerte, hogy a morbid keverék kissé "ütős" volt, de ezt is túlélte és úgy vélte: apja egyáltalán nem bánta volna az akciót.

Délután azonban Richards menedzsere, Jane Rose gyorsan megpróbálta elsimítani az ügyet azzal, hogy az MTV-nek nyilatkozva úgy fogalmazott, a zenész csak viccelt, amikor ezt említette, és nem gondolta volna, hogy ezt bárki is komolyan veszi. A jelek szerint viszont szinte mindenki elhitte, ami nem feltétlenül a hiszékenység jele, hiszen ha valakiről, akkor a Stones gitárosáról el lehet hinni még ilyen morbid dolgokat is.

Richards, akit többször is a "halálösvényről" hoztak vissza és akin tavaly koponyaműtétet hajtottak végre, miután a Fidzsi-szigeteken részegen leesett egy pálmafáról, némi sajnálkozással idézte fel, hogy valamikor első helyezett volt a "halálra szánt hírességek listáján" és hogy mekkora csalódást okozott neki, amikor kikerült a lista Top 10-éből.

A muzsikusnak ugyanakkor még intelmekből is telt egy "drogtárs", Pete Doherty felé. A bűnügyi hírekben gyakran szereplő angol énekesnek Richards azt tanácsolta, hogy mielőbb hagyja ott barátnőjét, Kate Mosst, mert a szintén zavaros életű topmodell a "rosszfiúkra" bukik, akiket aztán egymás után ejt, és ebbe csak belehalni lehet.

A múmiakülsejű gitáros, aki nem mellesleg az 1960-as évektől napjainkig a Stones összes híres dalának szerzője, alaposan leszedte a keresztvizet az olyan mai menő brit zenekarokról, mint az Arctic Monkeys, a Libertines vagy a Bloc Party. "Ócska vacakok, pózőrök. Mindenáron valakiknek akarnak látszani, csak éppen nem önmaguk" - vélekedett a "stafétáról" Keith Richards.

A Rolling Stones idén nyáron újra turnézik Európában, és Budapestet is útba ejti.