Jennifer Lopez kelet felé népszerűbb

Vágólapra másolva!
A világ zeneipara ismét Amerika felé veti tekintetét, hiszen míg máshol elvétve jelenik meg egy-egy lemez, addig az USA-ban ipari mennyiségben kerülnek a boltokba az újdonságok. A friss megjelenések vegyes felvágottat mutatnak, de szokás szerint túlsúlyban van a hiphop és a country, de érkezett rock is, világviszonylatban viszont Jennifer Lopez és Elton John hagyta a legmélyebb nyomot.
Vágólapra másolva!

Az USA ezen a héten is kitett magáért, legalábbis ami a lemezpiac újdonságait illeti, ugyanis mindjárt a Top 10-ben nem kevesebb, mint hét új belépőt találunk, de ez alkalommal a lista középmezőnye sem úszta meg vérfrissítés nélkül. Az élmezőnyben csupán a biztos eladást hozó Akon és Daughtry tudott megkapaszkodni, valamint a tengerentúlon érdekességként ízlelgetett Joss Stone, rajtuk kívül viszont egy meglehetősen színes új palettát kaptunk: country, hiphop, pop-punk, latin és Elton John. A lista egészét nézve természetesen most is rap lemezek teszik ki legnagyobb részben az újdonságok sorát, de tovább gyűrűzik a britek amerikai térhódítása is.

Az élen nyitott új albumával Amerika legnagyobb élő country sztárja, Tim McGraw, aki a '90-es évek végére már nem csupán saját stílusában, de a popbizniszben is mély nyomot hagyott. Első lemezéről még nem sokan hallottak, a második viszont egy botrányos felhangú számnak köszönhetően ismertséget kapott (az Indian Outlaw című slágert több rádió is kitiltotta a repertoárjából), a reflektorfény pedig egyértelműen a javára vált. A második megjelenéstől kezdve egyet kivéve az összes kiadványa a country toplista csúcsára jutott (2002-ben tudta megelőzni Shania Twain), és innentől kezdve az összesített 200-as listán is rendre benne volt a Top 5-ban. Érdekesség, hogy a szokásos forumula, miszerint egy slágerrel futtatnak be egy nagylemezt, itt éppen fordítva látszik működni: csak a stúdióalbum megjelenése után tudott igazán jó eladást produkálni a Last Dollar-t hordozó kislemez, ami a single charton a múlt heti 81. helyről 13.-nak jött fel.

Az értékesítési eredmények alapján másodikként zárta a hetet a NOW! válogatássorozat 24. epizódja, amely szokás szerint az utóbbi időszak legpopulárisabb slágereit vonultatja fel. Itt a stílusi kategorizálás mit sem számít, csupán a Hot 100-as listán való helyezés alapján ítélik meg az előadókat, így kerülhetett egymás mellé Fergie, a Nickelback, Omarion vagy Daughtry. A dobogó harmadik fokára igazolta magát Young Buck, egy régi-új név a hiphop szcénában, akinek eddig inkább csak pofonok jutottak dollárok helyett, most azonban fordulhat a kocka. A 16 évesen rappelni kezdett srácnak először a Cash Money kiadó ígért fűt-fát, de végül soha nem állították fel a kispadról, és mikor ebből elege lett, fegyverrel mentek utána. További kalandok után végül 50 Cent kiadójánál kötött ki, így 2003-ban elkezdhette megvalósítani önmagát, aminek kereskedelmi sikere a kezdeti fellendülés után rapszodikusan alakult, azonban mostani Buck The World című lemeze egyértelműen az eddigi legjobb szereplése: elsőség a Rap és az R&B/Hip-Hop listán, és egy bronzérem az összesítetten.

Forrás: [origo]

Good Charlotte


A slágereket figyelve már ismerősen csenghet Mims neve, mivel This Is Why I'm Hot című száma jól teljesít a single listán, ahol múlt héthez képest ismét javítani tudott, és már a harmadik. Most ennek a hírnévnek a szelén érkezett meg a Billboard 200-ra a Music Is My Savior című nagylemez, ami a negyedik a sorban. Az amerikai-jamaikai rapper a kanadai Baby Blue Soundcrew csapatával kezdte karrierjét, majd tavaly kezdett teljes gőzzel szólókarrierjén dolgozni. Értékelendő teljesítmény, hogy a most taroló slágerét először függetlenként jelentett meg, csak ez után kapta fel a fejét egy neves kiadó, és segített tető alá hozni a nagylemezt. Mims után a következő új belépő az eladási listán, a 7. pozícióban a Good Charlotte friss megjelenése, a Good Morning Revival. A lemezről már tettünk említést a múlt heti körképben is, ugyanis a pop-punk négyes az amerikai megjelenés előtt egy héttel dobta piacra az albumot Európában, így bukkanhatott fel már akkor számos ország toplistáján. A mostani kiadvány éppen a 2002-es Young And The Hopeless helyezését tudta megismételni, ami ugyan hárommal rosszabb, mint az előző nagylemez, a Chronicles Of Life And Death csúcspozíciója, viszont a gyengébb helyezés ellenére a korábbi album hosszú távon jobb eladást produkált, és talán ezt sikerül most is megismételni.

A Top 10 utolsó két helyére is maradt még két újdonság, amelyeket Elton John és Jennifer Lopez prezentálnak. Elton John esetében csupán egy besztof válogatásról van szó, ami azonban az első olyan gyűjtemény, ami a nemzetközi sikerű slágereket úgy köti csokorba, hogy az ne csak a briteknek legyen élvezhető. Valószínűleg ez az oka annak, hogy a Rocket Man: Number Ones a kilencedik legkelendőbb album a héten Amerikában, aminél jobban az utóbbi időben egyetlen lemezzel tudott szerepelni a tengerentúlon a világ egyik leghíresebb meleg sztárja, méghozzá 1992-ben. A legjobb tíz végére kapaszkodott fel első teljes egészében spanyol nyelvű kiadványával Jennifer Lopez, amely annak ellenére, hogy nem különösebben emelkedik felül bármelyik latin-amerikai szappanopera soundtrackjén, egészen jól muzsikál. Az összesített tizedik hely mellett a legnagyobb elismerést természetesen a latin kategóriában kapta, ahol mindjárt elsőként nyitott.

Forrás: EPA

Jennifer Lopez


A Billboard tízen kívüli szakaszában főleg a rapperek dominálnak: mindjárt a 13. helyen újdonság a március elején hazánkban is fellépett Redmantől a Red Gone Wild, 15. a houstoni Lil'Fliptől az I Need Mine, 32. pedig a Mobb Deep híres rímhadarója, Prodigy a Return Of The Mac-kel. Új belépő még az R&B oldaláról Macy Gray és a BIG (39.), a country felhozatalból az Alabama (33.), vagy a déli country-rockot erősítve Jack Ingram (34.). Továbbra is tart a brit zenekarok amerikai térhódítása, amelynek során hétről-hétre átlagosan két szigetországbeli album kel át az óceánon, hogy rendszerint közepes helyezést érjen el az USA toplistáján. A hullám aktuális áldozatai Mika és a Kaiser Chiefs, akik közül előbbi debütál, utóbbi második lemezével ért el középszerű eredményt.

A Hot 100-as slágerlista élmezőnyében érdekesség, hogy az első és második helyen is jegyzi magát Akon: a csúcson saját száma, a Don't Matter, az ezüstös pozícióban Gwen Stefanival előadott közös dala, a Sweet Escape áll. Duplán érdekesség, hogy ehhez hasonló produkció valamivel több mint négy hónapja történt, ami szintén Akon nevéhez fűződik, így saját rekordját állította be újra. Harmadik a sorban ezen a héten Mims és a This Is Why I'm Hot.