Velvet Revolver: nyáron jön az új lemez

Vágólapra másolva!
Most már biztos, hogy a korábbiakban május 29-i megjelenésre beharangozott új Velvet Revolver lemez csúszni fog, a Libertad címre keresztelt anyag július 3-án lát csak napvilágot.
Vágólapra másolva!

A volt Guns N' Roses és Stone Temple Pilots tagokból alakult zenekar első kislemezes és várhatóan májusban már klipes formában is megjelenő dala az új albumról, a She Builds Quick Machines lesz, amit egyébként a banda koncertjeire kilátogatók közönség soraiból már sokan ismerhetnek, hiszen ez a dal is azon négy új felvétel között található, amit a Velvet Revolver a legutóbbi turnéján már rendszeresen játszott.

A beharangozó dal kiválasztásában segítségükre volt kiadójuk is: "Személy szerint nem értek egyet vele. A zenekarnak már volt ötlete, hogy melyikkel kezdjünk, de az RCA mindent megtett, hogy a saját igazát bizonygassa. Aztán belementünk. Végülis nagyon jó rock and roll dal. Igazi kemény gitárriffekkel, erős énekrésszel, és egy óriási Slash gitárszólóval" - fűzte a döntéshez Duff McKagan, a banda basszusgitárosa.

"A Contraband egy nagyon jól sikerült anyag volt. Tökéletes volt első lemeznek. De a Libertad ennél sokkal kísérletezőbb lesz zeneileg. Mindannyian úgy érezzük, hogy ennél jobb anyagot nem tudnánk momentán összehozni."

A Libertad produceri munkálataira korábban azt a Rick Rubint szerették volna megnyerni, aki a U2-tól a Linkin Parkon át a Metallicáig számos sztárzenekar készülő lemezén lesz a fő zenei konceptfelelős. De aztán végül az Incubus és a Rage Against The Machine lemezein is dolgozó Brendan O'Brienre esett a banda választása, így ő lett a korong producere.
"Rick egy jó srác. Nagyon régóta ismerjük, de úgy döntöttünk, hogy később, talán a következő lemeznél vesszük igénybe a segítségét" - indokolta a döntést McKagan.

A banda egyébként nem kevés dal közül csemegézhetett, hiszen állítólag már múlt szeptemberben, a lemez felvételeinek kezdetén közel 30 kész számmal vonultak be a stúdióba, de még így is elégedetlenek lévén új dalok írásába fogtak, melyből aztán összesen 50 új szerzemény kerekedett. Ezt a mennyiséget kellett szelektálniuk egy új korongnyi anyagra.

A Velvet Revolver mindeközben turnéra is indul, az észak-amerikai turnéjuk első állomása május 3-án startol Los Angelesben, a nyáron pedig az európai fesztiválokon láthartjuk sűrűn a csapatot. McKagan elmondása szerint sok régi dalra is számíthat a koncertek során a közönség, amit korábbi csapataikkal, a Guns N' Rosesszal és a Stone Temple Pilotsszal hallhatott utoljára a rajongótábor, de természetesen az új dalok kerülnek előtérbe, hiszen most már van miből játszania a bandának.

A Velvet Revolver három tagja - a gitáros Slash, a basszusgitáros Duff McKagan és a dobos Matt Sorum - a Guns N' Rosesban lett világhírű, és három éve Velvet Revolver néven alakítottak új zenekart, melynek énekese a volt Stone Temple Pilots-frontember, Scott Weiland lett, ötödikként pedig a gitáros David Kushner csatlakozott. A zenekar 2005. június 22-én a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán is fellépett.