Hallgasd meg Varga Feri és Balássy Betty lemezét!

Vágólapra másolva!
Varga Feri a Megasztár alatt jött össze a műsor akkori vokalistájával, Balássy Bettyvel, akivel most már egy közös albumot készített, melyen több, már slágerré vált dal is szerepel. Hallgasd meg az Ébredni valakiért című albumot vasárnaptól szerdáig az [origo]-n!
Vágólapra másolva!

A Megasztár harmadik szériájának legsikeresebb férfi versenyzője, Varga Feri saját bevallása szerint azért vállalta be a műsort, hogy nagyobb publicitást kapjon lassan már hat esztendeje működő zenekara, amely hosszú éveken át csak Miskolcon és környékén kapott fellépési lehetőséget.

Persze a közönség nagyobbik részének nem ez az első, ami beugrik vele kapcsolatban, hanem a műsor vokalistájával, Balássy Bettyvel folytatott románca. Ez azonban csak egy rövid ideig volt újdonság, hiszen az énekes elköltözött családjától, és annak rendje és módja szerint össze is költözött Bettyvel, és azóta is "boldog párkapcsolatban élnek". Sőt, nemcsak élet-, de alkotótársak is lettek, és így Feri megtehette, hogy visszavonuljon egy kicsit, hogy nyugodt körülmények között elkészíthesse első albumát.

Most el is készült első közös lemezük, melynek azért választották az Ébredni valakiért címet, mert ebből a szerzeményből készült az első single, és nagyon "emberien kedvesnek" találták ezt a kifejezést.

Az eklektikusnak szánt, elejétől végéig rádióbarát albumon a slágeres töltetű zenéken kívül a funky, a jazz és a ballada is teret kapott, és a választott stílusok passzolnak legalább valamelyik énekes profiljához a kettő közül.

A lemezfelvételt megelőzően a kiadó két-három duett eléneklésén kívül több zenei megnyilvánulásra Betty esetében nem gondolt, de a stúdió munkálatok alatt egyértelműen kiderült, hogy Balássy Bettynek szóló szerepet is kell kapnia Feri lemezén.

Az egy szóló dalból aztán szépen kettő lett, és a tervezett duettek száma is öt dalra kerekedett. A "hangjegyeseknek" csodálatosan szól együtt a hangjuk, de az albumon található szóló dalokban is bőségesen bizonyítják tehetségüket.