Ismét az angoloké és a majmoké a világ

Vágólapra másolva!
A lemezpiacon a múlt héten megint kevés új megjelenést találtunk, de vitathatatlan, hogy a kereskedelmi verseny aktuális nyertese a brit Arctic Monkeys. A csapatot hazájában természetesen rögtön a csúcson találjuk, de még az USA sem tudott ellenállni neki. Ezen kívül megdöntöttek egy amerikai eladási rekordot, jól szerepelt egy halált hozó metál zenekar, illetve válogatáslemezek dömpingje árasztja el a világot.
Vágólapra másolva!

Az USA lemezlistája az elmúlt héthez hasonlóan most sem mutatja új albumok tömegét, ellenben annál több furcsaság sorakozik az új belépők listáján. Az eladási adatok valószínűleg a nagy nevek újdonságai híján kezdtek mélyrepülésbe, ami szokás szerint elhozza a B kategóriás sztárok vagy kevésbé ismert zenekarok idejét, esetlegesen hozzásegítve a hullámzó teljesítményű előadókat egy-egy személyes csúcshoz. Az előbb felsoroltakból mindre akad példa ezen a héten, mindemellett pedig még a Billboard lemezeladási lista történetének egyik rekordját is felülírták.

A múlt héten az értékesítési rangsor felső házába került lemezek nagy részéről elmondhatjuk, hogy meglehetősen jól teljesítettek az elmúlt hét nap alatt is, így jóformán mindet megtaláljuk most is a Top 10-ben. A legkelendőbb album változatlanul az alaposan bereklámozott és a Girlfriend című slágerrel megtámogatott Avril Lavigne újdonság, a Best Damn Thing, amely megjelenésének második hetén továbbra is az élen áll. A szintén múlt heti új belépő Year Zero, a Nine Inch Nails új lemeze és médiahack projektje az őt megelőző rockerlányhoz hasonlóan fenn tudott maradni, azonban a helyezések tekintetében eggyel lejjebb kényszerült, így már csak a dobogó alsó fokára tudott felkapaszkodni.

Az elmúlt heti két nyertes közé ékelődött be ez alkalommal egy friss megjelenés, amely a nemes egyszerűséggel Joe nevet viselő R&B énekes albuma, az Ain't Nothing Like Me. Joe eredetileg templomi kórusokban énekelt, aminek köszönhetően főleg a gospel világában volt otthon, és innen jött a soul szeretete is, ami végül az R&B-be torkollott. Első slágere a '93-as I'm In Luve volt, amely még inkább a Dance/Club listán aratott babérokat, majd ez után már átnyergelt az R&B közegébe, és egyre többször bukkant fel a Hot 100-as összesített listán is. A 2001-es Stutter már feljutott a toplista csúcsára, mindeközben pedig nagylemezei is taroltak. Saját műfajában már '97 óta rendre ott van a Top 5-ban, a stílusbeli kategorizálástól mentes Billboard 200-on viszont csupán egyszer tudott ilyet produkálni, mikor a 2000-es My Name Is Joe volt a második, a most megjelent lemez pedig ezt a rekordot állította be újra.

Forrás: [origo]

Joe


Az értékesítési lista első tízesében már csak egy újdonságot találunk, amely viszont nem kis érdekességként az Arctic Monkeys második albuma, a Favourite Worst Nightmare. Azt már többször megjegyeztük az elmúlt hetek során, hogy egyre több brit lemez szeli át az óceánt, hogy Amerikában is rajongókat hódítson magának, és így tettek a "sarki majmok" is. A zenekar alig négy éves fennállása alatt összehozta azt, ami másoknak egy életút alatt sem sikerült. Már debütáló anyaguk az élére állt az USA független lemezeket mérő eladási listájának, és 24. lett az összesített rangsorban, a most megjelent nagylemez viszont már a Top 10-ben nyitott. A sheffieldi négyes tavalyi első stúdióanyagával a kritikusok minden dicséretét megkapta, amit a szakmai elismerések, a zenei díjak és az első héten csak Nagy-Britanniában eladott több, mint 350 ezer lemez is alátámasztotta. A tengerentúlon ekkor még nem kaptak akkora figyelmet, mint most, amikor a Brianstorm című számuk bekerült a legkedveltebb száz popdal közé, a nagylemez pedig egy csapásra a hetedik legkelendőbb album lett.

Az amerikai legjobb tízen kívül is akadtak azért még újdonságok a boltokban. A 22. helyen nyitott besztofjával Neil Sedaka, aki már 50. évét tölti a zeneiparban, a most megjelent Definitive Collection viszont így is a második legjobb helyezést szerezte meg a számára. A 27. pozícióban szintén egy régi motorost találunk Donny Osmond személyében, aki a '70-es évek szerelmes dalait szedte csokorba, az elért eredmény pedig jónak mondható, főleg ha azt vesszük, hogy ennél előkelőbb helyen utoljára 1973-ban szerepelt. Érdekesség, hogy Sedaka Laughter In The Rain című száma mindkét albumon egyaránt szerepel.

Forrás: [origo]

Dimmu Borgir


Különös bejegyzés a Billboard 200-on a 43. Dimmu Borgir, amely black metál apostolként nem éppen szokásos látvány a legkelendőbb lemezek első ötvenesében. A zenekar eddigi helyezései jellemzően a független lemezek között voltak, az összesített listára csupán egyszer, 2003-ban került fel a csapat, akkor is a 170. helyen, most viszont az új In Sort Diaboli a már említett helyezésen felül független albumként második. Ismertebb nevekkel fémjelzett új kiadványok még a Porcupine Tree-től és Patti Smithtől érkeztek, amelyek az 59. és 60. helyen nyitottak. Nevéhez mérten alulteljesített viszont az utóbbi időben kiutasítási botrányairól híres Snoop Dogg, akit egész pontosan sehonnan sem utasítottak ki, csupán nem engedték fellépni bizonyos országokban. A gengszter rapper saját produceri munkáit és néhány tehetséges fiatalt felsorakoztató Big Squeeze címet viselő válogatása csupán a 71.

Ami az USA slágerpiacát illeti, ott történt a már bevezetőben említett listatörténeti rekord: a Maroon5 az eddig mért legnagyobb ugrással termett az élen, egész pontosan 63 helyezést javítva lett első. Ezzel megdöntötte a Kelly Clarkson által eddig tartott rekordot, és egyúttal Avril Lavigne-t is leszorította a második helyre. A dobogó harmadik fokán Timbaland száma, a Give It To Me áll. A már említett Kelly Clarkson pedig mintha csak megérezte volna trónfosztását rögtön kvázi reposzttal indította útjára Never Again című dalát a Top 10-ben, ahol a 8. pozíciót tudta megkaparintani.