Vissza a country-kályhához, túl a szexszimbólumon

Vágólapra másolva!
Korai korszakához tér vissza napjaink egyik legnépszerűbb alternatív amerikai zenekara, a minden értelemben beérkezett Wilco, Sophie Ellis Bextor pedig végre túlteszi magát saját bájos külsején, és a zenére koncentrál. Ugyancsak régi önmagát idézi a sokadszorra átalakuló Megadeth, míg Rufus Wainwright tovább tökéletesíti saját popera-koncepcióját. Továbbá Funeral For A Friend és Pink Martini a lemezajánlóban.
Vágólapra másolva!

Wilco: Sky Blue Sky

Várakozások: Ha létezik olyan, hogy "Amerika válasza a Radioheadre" (vagyis egy olyan amerikai, a populáris és az experimentális határán egyensúlyozó zenekart keresünk, amelyet a kritika és a közönség is egyformán elismer), akkor arra a szerepre leginkább a Flaming Lips és a Wilco esélyes, noha utóbbit az amerikai folkos gyökerek miatt tekintik az R.E.M. utódjának is. Persze ezek csak játékok, a lényeg az, hogy az Uncle Tupelo nevű zenekar romjain alakuló Wilco a kilencvenes évek közepétől szép lassan felkapaszkodott a legnépszerűbb amerikai alternatív zenekarok közé, de az igazi durranást a 2002-es Yankee Hotel Foxtrot jelentette, melyen az együttes végleg kitört az alt. country skatulyából, és egy eklektikus, érett poplemezzel felsőbb osztályba lépett. Az eddigi utolsó album, az A Ghost Is Born elsősorban a frontember Jeff Tweedy gyógyszerfüggőségének és az abból való kigyógyulását dokumentálta, no meg azt is, hogy a többi tag is fokozottan tette végre hozzá a magáét a lemezhez, mely már inkább tűnik zenekari produkciónak, sem mint Tweedy és a kísérőzenészei munkájának.

Eredmény: Kis túlzással éppen, hogy sikerült elhitetnie a Wilcónak a nagyközönséggel, hogy egy változatos popzenekarról van szó, újra visszatér a kályhához, vagyis a countryhoz. Az A Ghost Is Born kísérleti popzenéje és tízperces számai már a múlté, a Sky Blue Sky egy csendes, organikus hangzású, száz százalékig amerikai lemez, melynek befogadása nem igényel annyi erőfeszítést sem, mint elődje. A dalok egy hetvenes évekbeli szoftrock/west coast rádió műsorából se nagyon lógnának ki, időtlen megszólalás és kicsit beérkezett, "hatig fejezzük be a próbát, mert fürdetni kell a gyereket" atmoszféra hatja át a lemezt. Erre szokás mondani, hogy érett zene, és kétségtelenül kellemes hallgatnivaló, bár azért aki ismeri a korábbi két-három albumot is, az lehet, hogy hiányolni fog róla némi játékosságot, változatosságot. A végig melankolikus és beletörődő hangulatú Sky Blue Sky-ról viszont elmondható, hogy a Wilco eddigi legegységesebb albuma lett.

Kiknek ajánlható: Harminc fölött bárkinek, aki nyugis, de nem közhelyes zenét szeretne hallani.

Olyan, mint: Az Eagles letisztult, Nashville-ben rögzített visszatérő albuma.