Közel 130 zenekar jelentkezett a Párizsi Magyar Intézet felhívására

Vágólapra másolva!
127 együttes jelentkezésével mintegy 800 zenészt ért el a Párizsi Magyar Intézet (PMI) a június 21-ére, a párizsi Zene Ünnepére meghirdetett pályázati felhívásával. A francia fővárost egy teljes napra muzsikaáradatba borító rendezvénysorozaton a már valódi profizmusra és hazai ismertségre szert tett Napra és Zuboly zenekarok, valamint az ifjú tehetségeket számláló, külön e pályázatra készült repertoárral jelentkező Live Act formáció képviseli majd hazánkat.
Vágólapra másolva!

A pályáztatás elsődleges célja az volt, hogy a magyar zenekarok minél szélesebb körben kapjanak lehetőséget egy nemcsak francia, hanem soknemzetiségű közönség előtti bemutatkozásra.

A Zene Ünnepére kiírt pályázati felhívás jelentős szempontja volt az is, hogy a zene univerzális nyelvének segítségével szólaljanak meg és kapjanak nyilvánosságot a minőségi muzsikát játszó magyar együttesek. Mindez azzal a szándékkal is kiegészült, hogy a hazai csapatok a szabadtéri fellépést és az Intézettől kapott promóciót felhasználva, számos ismeretséget kötve a továbbiakban önállóan is megtehessék franciaországi "lépéseiket".

A mintegy 130 pályázó között volt például az Ando Drom, a Babos Project Special, a Balázs Elemér Group, a Balkan Fanatik, a Barbaro, Bíró Eszter, a ColorStar, a Csík zenekar, Für Anikó, a Ghymes, Schmidt Vera, Szalóki Ági, a Sziámi, a Vágtázó Csodaszarvas (a VHK utódzenekara), Jamie Winchester és Hrutka Róbert. Érkeztek jó páran a határon túlról, nevezetesen Romániából és Szlovákiából, s akadt jelentkező Svédországból is. A zenekarok közül voltak, akik azért nem feleltek meg a kiírásnak, mert a pályázat feltételei között szereplő XXI. századi stílusjegyek nem minden esetben kaptak kellő hangsúlyt zenéjükben, avagy - éppen ellenkezőleg - a repertoár egyáltalán nem hordozott népzenei motívumokat.

A nyertesek közé végül a Napra, a Zuboly és a Live Act nevű formációk lettek. A Napra zenekar markáns hangzásvilágának kiindulópontja a Kárpát-medence népzenéje, amelyet nem autentikus formában adnak elő, hanem korunk szellemében újraértelmezik és modernkori hangszerelésbe ültetik át.

A Zuboly stílusát maguk a közreműködők "broken etnoként", azaz a break-dance és a népzene elegyeként határozzák meg. Kísérleti dallam- és hangzásviláguk hol az etno-jazzből, hol a népzenéből táplálkozó free-jazzből, hol a világzenéből merít.

A Live Act pop, hiphop és vokál jazz zenét játszó, Magyarország különböző vidéki városaiból származó ifjú muzsikusai az általuk játszott eltérő zenei stílusok ellenére egy kifejezetten az erre az alkalomra kidolgozott Live Act Folk Project - Népdalok modern köntösben elnevezésű repertoárral jelentkeztek.

A kiválasztott tehetségek Párizs belvárosában, a "Magyar Sarok" szabadtéri színpadon léphetnek majd föl.