Tizenhét éves lány nyerte az amerikai Megasztárt

Vágólapra másolva!
A műsor eddigi történetének legfiatalabb nyertesét ünnepelték az American Idol tévés tehetségkutató döntőjében a tizenhét éves Jordin Sparks személyében. A döntőre rekordmennyiségű szavazat érkezett.
Vágólapra másolva!

Jordin Sparks ellenfele egy 25 éves fiatalember, Blake Lewis volt, és 74 millióan érezték úgy, hogy kettejük csatájába bele kell avatkozniuk: ennyi telefonos szavazat érkezett a műsor alatt.

Maga Lewis is úgy gondolta, hogy Sparksnak kell nyernie, sőt, állítása szerint egy "Szavazz Jordin Sparksra!" pólóban szeretett volna fellépni, de a rendezők ehhez nem járultak hozzá. Az Arizona állambeli Glendale-ből származó Sparks lemezszerződést nyert, és gyaníthatóan fogunk még róla hallani a jövőben.

"Annyira jól énekel, hogy alig hiszem el, hogy tizenhét éves lenne" - lelkendezett a döntőben fellépő 71 éves soul-legenda, Smokey Robinson. "Ahhoz, hogy így énekelj, hosszú éveket kellene leélned" - hitetlenkedett tovább az énekes.

Robinsonon kívül más sztárok is felléptek a show-ban, így Gwen Stefani, a Green Day, Gladys Knight, Bette Midler, Tony Bennett és egy korábbi győztes, Kelly Clarkson is. A legnagyobb figyelmet a Green Day szereplése keltette, miután a trió John Lennon A Working Class Hero Is Something To Be című dalát énekelte, mely egy júniusban megjelenő, jótékony célú lemezen lesz majd hallható.

Az Instant Karma: The Campaign to Save Darfur című albumon John Lennon dalait éneklik olyan világnagyságok, mint a U2, az R.E.M., a Black Eyed Peas vagy Christina Aguilera, és a lemez bevételét a háború sújtotta szudáni régió, Darfur megsegítésére szánják.

Ez egyébként az American Idol hatodik évadja volt, és a műsor továbbra is rendkívül sikeres az amerikai tévénézők körében.