Lily Allen duettje Debbie Harryvel

Vágólapra másolva!
Egy közös duettdalra vállalkozott a vadóc Lily Allen a Blondie énekesnőjével, Deborah Harryvel. Mindezt az egyik legnézettebb amerikai reggeli műsor, a Today Show keretén belül tette a neves páros.
Vágólapra másolva!

Lily Allen végre nem intrikáival, hanem előadói képességeivel próbál a figyelem középpontjába kerülni. Egy különleges duettre szánta el magát az új hullám egyik legsikeresebb együttesének, a Blondie énekesnőjének segédletével. Az épp visszatérésére készülő Debbie Harry Amerika egyik legkedveltebb reggeli műsorában, a Today Show-ban lépett színpadra az új angol üdvöskével, Lily Allennel, aki valószínűleg még a szülei gondolatában sem létezett, mikor is ez a bizonyos Blondie-nóta, a Heart Of Glass már a slágerlistákat ostromolta, amit most közösen adhattak elő.

Lily talán ezzel a számmal próbálta amerikai rajongóit némiképp vigasztalni a lefújt turnéja kapcsán, de ennél többre biztosan nem futhatta ebben a rövid televíziós szereplésben, hiszen a fő vendég mégis csak a platinaszőke Deborah volt. A sokáig Debbie-ként futó, majd 1989-ben Deborah-vá komolyodó énekesnő idén nyárra tervezi ugyanis a nagy visszatérést, a tervek szerint augusztus 7-én jelenik meg ötödik szólólemeze Necessary Evil címmel. A Blondie egyik korábbi mixéért felelős Super Budha producerduót kereste meg, hogy a mostani szólóanyagánál segédkezzenek.

A közös munka egyik első gyümölcseként kiszivárgott dal, a Dirty and Deep egy meglehetősen hiphop beütésű szerzemény, amit már Deborah hivatalos honlapján meg is lehet hallgatni. A Dirty and Deep-en kívül még számos új felvétellel lehetett a múlt év során találkozni Debbie MySpace oldalán, melyekről még nem igazán tudni, hogy csak dalkezdemények vagy már kész szerzemények. Legutoljára a Two Times Blue került ki a netre, ami viszont stílusában leginkább a Blondie Maria-jára emlékeztet. Augusztus 7-ig valószínűleg fény derül arra, hogy mi is sült ki a hosszas stúdiómunkákból, illetve az előzetes dalok mennyire köszönnek vissza az új korongon, de addig is még egy jó pár saját koncertfellépés várja június során Amerikában, júliusban pedig a Blondie-val közösen egy nagy európai turné.