Nincs húzónév az idei Könyvhéten

2007.05.30. 16:35

Május 31-én délután Kovács András Ferenc nyitóbeszédével indul a 78. Ünnepi Könyvhét, amelyen most a kiemelkedő, reprezentatív művek helyett inkább a kisebb kötetek uralkodóak. A 342 új könyv közül John Lukacs, Oravecz Imre és Jókai Anna új könyvét ajánlja az olvasók figyelmébe Tarján Tamás irodalomtörténész.

A Vörösmarty téren a hagyományoknak megfelelően június első hétvégéjén ismét ponyván mutatkozik be a legfrissebb szépirodalmi termés. A számok felülmúlják a tavalyiakat: az ötnapos rendezvényen idén 106 magyarországi és határon túli kiadó 342 új könyvével ismerkedhetünk meg. "Nincs most új Esterházy Péter vagy Szabó Magda" - tárta szét a kezét Tarján Tamás a Könyvhét irodalmi kínálatát méltatva - "idén a reprezentatív, nagy epikai művek helyett inkább a költészet és a tudomány került túlsúlyba."

Ha a líra dominál, akkor stílusos a Könyvhét megnyitója: a programok ugyanis csütörtök délután 16.00- kor a költői formákkal előszeretettel zsonglőrködő rímelő, Kovács András Ferenc szavaival indulnak. Az eddig megszokott helyszínekhez - Vörösmarty tér, Ráday utca, Fő tér, Újbuda - idén Pestszentimre és Pestszentlőrinc is csatlakozik, emellett szinte minden nagyvárosban - összesen közel 50 településen - lesznek könyves rendezvények.

Újdonság, hogy 10 év után újra lesz utcabál az Ünnepi Könyvhéten. Gerendás Péter szolgáltatja a zenét, és - mint megtudtuk - a szervezők már intézik a sört is. Ahogy eddig is megszokhattuk, a dedikálások leginkább a Könyvhét központi helyszínére, a Vörösmarty térre koncentrálódnak. A téren felállított két színpad közül az oroszlános kútnál kortárs magyar szerzők mutatkoznak be, míg a Vörösmarty-szobor mellett lévő színpad ad helyet a Könyvhéthez már hatodik alkalommal kapcsolódó Gyerekkönyvnapok programjainak.

A Könyvhét másik fontos helyszíne, a Ráday utca ebben az évben a hagyományos programok mellett a film irányába bővíti rendezvényeit. Szombaton a Színház- és Filmművészeti Egyetem levetített vizsgafilmjeit elemzik majd az ELTE leendő kritikusai és esztétái, illetve Bereményi Géza Régimódi történet című tévéfilmjének DVD-megjelenése kapcsán találkozhatunk az alkotókkal. Az In memoriam Lázár Ervin című esten láthatjuk Gárdos Péter a nemrég elhunyt író három novellájára épülő Porcelánbaba című filmjét, és Lázár Zsófi személyesen olvas fel ez alkalommal édesapja novelláiból. A Könyvhét ideje alatt a Ráday utcában folyamatosan zajlanak az utcai programok: térzenei koncertek, gyermekelőadások és játszóházak szórakoztatják a könyvmustrába belefáradt látogatókat.

Az újbudai Skála áruház melletti helyszínen a gyermekprogramok vannak túlsúlyban: a könyves pavilonok mellett kézműves sátrak, bábelőadások kapnak teret, az óbudai Fő téren a költőversenyt és óriás irodalmi keresztrejtvényt rendeznek, és a hétvége folyamán a Liszt Ferenc térre, az Írók Boltjába is többször látogatnak el könyvheti szerzők.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK