Popzenei mélypontok a múltban

Mivel a rock and roll intézményesülése óta eltelt ötven év mindegyike megszámlálhatatlan slágerrel, jó lemezzel és egyéb emlékezetes pillanattal szolgált, képtelenség objektív indokok alapján meghatározni, mely évek voltak jók, illetve kevésbé sikerültek a zene szempontjából. Ennek ellenére mégis gyakori vitatémát jelent zenekedvelő emberek körében, hogy melyik évben jelent meg a legkevesebb jó lemez, melyikben voltak a legszörnyűbb slágerek, és utólag melyikről lehet megállapítani, hogy valami fontos és jó folyamatnak jelentette a végét. Ezért górcső alá vettük a műfaj három, talán legtöbbször "gyalázott" időszakát, próbálva érveket felsorakoztatni pró és kontra. És azt talán még hangsúlyozni is felesleges, hogy ezt leginkább játéknak érdemes tekinteni.

A nemzetközi rocksajtóban is többen tettek már kísérletet arra, hogy ráhúzzák a vizes lepedőt valamelyik esztendőre, mondván, hogy felért egy kisebb kulturális környezetszennyezéssel, még úgy is, hogy ugyanabban az évben esetleg nagy jelentőségű alkotások is születtek. Most kiválasztottuk a legjellemzőbbeket, és sorra vettük az érveket ellenük és mellettük is, aztán az alábbiakra jutottunk (a tapasztalatok azt mutatják, hogy el kell telnie 10-15 évnek ahhoz, hogy tárgyilagosan állást lehessen foglalni egy adott korszak jelentőségével kapcsolatban, ezért az utóbbi két évtized megítélésére még nem mernénk vállalkozni).

1962

Ez az év egy hosszabb folyamatot zárt le, ekkor tetőzött ugyanis az a "válság", melynek eredete évekkel korábbra nyúlik vissza. Ott kezdődött minden, hogy Elvis Presley sikereinek csúcsán, 1957-ben bevonult katonának, és ezzel nemcsak a saját karrierjét akasztotta meg, de vákuumot kreált az addigra már üzletként is elsőrangú rock and rollban, amely új tinédzserbálványokra szomjazott. A szóba jöhető előadók közül Little Richard és Chuck Berry eleve hátránnyal indultak a bőrszínük és a koruk miatt, de aztán ők is megnehezítették a dolgukat: Richard azzal, hogy hirtelen megtért, és csak gospelt játszott, Berry pedig azzal, hogy szexuális bűncselekmények miatt börtönbe került. Jerry Lee Lewisnak a bőrszínével ugyan nem volt gond, ám amikor saját kiskorú unokahúgát vette feleségül, az ő neve is eltűnt a listákról. Maradt a színen a legnagyobb nevek közül Buddy Holly, aki valóban a legnagyobb sztárnak számított, amikor 22 éves korában, 1959 februárjában repülőszerencsétlenségben meghalt.

Ekkor léptek a színre a gondosan megkreált tinibálványok, akik már a szülők szerint sem jelentettek fenyegetést az amerikai fiatalokra. Náluk már kivétel nélkül fontos volt a külső, melynek révén egyrészt felléphettek a nagy nézettségű tévéshow-kban, másrészt Hollywood is lecsaphatott rájuk: Frankie Avalon, Fabian vagy Bobby Vinton kivétel nélkül a kor ideáljának megfelelő jóképű, középosztálybeli fehér fiatalok voltak, és több közös volt bennük az előző generáció kedvenceivel (például Frank Sinatrával), mint a rock and roll lázadóival. Ezzel egy időben megjelentek a lányok is: Brenda Lee, Lesley Gore vagy Connie Francis futószalagon szállították a slágereket és a filmeket, mellesleg pedig a lányoknak is példaképül szolgáltak.

Ez odáig vezetett, hogy 1962-re egyre többen vélték úgy, a rock and roll halott, de legalábbis elveszítette kezdeti lendületét és társadalmi szerepét: a slágerlistákon szereplő dalok túlnyomó többsége nélkülözte azokat a rebellis vonásokat, energiát és újszerűséget, melyek a pár évvel korábbi rock and roll klasszikusok sajátjai voltak. '62-ben Elvis már csak ártalmatlan balladákkal jelezte, hogy a Király még él, és a slágerek többsége is hasonló zenei világban mozgott. Igaz, közben már kialakult a Beatles végleges felállása, Mick Jagger és Keith Richards találkozott Brian Jonesszal, megjelentette első slágerét a Beach Boys, beindult a Motown és a Stax kiadók szekere, de akkor még kevés jele volt annak, hogy a hatvanas évek a műfaj aranykoraként vonulnak majd be a történelembe.

1962 védelmében viszont fel lehet sorolni egy sereg kislemezt, mely nemcsak, hogy klasszikus lett, de rocktörténeti jelentőségük is felbecsülhetetlen: itt van mindjárt a Telstar a Tornadostól, mely nemcsak azért híres, mert az első brit No. 1. volt Amerikában, hanem minden idők egyik legnagyobb instrumentális számaként szokás jegyezni, hiszen a producer, Joe Meek olyan űrkorszakbeli hangzást adott neki, hogy valamennyi "space rock" lemez elődjének tartják.

The Contours - Do You Love Me

Aztán még mindenképpen meg kell említeni a Do You Love Me-t a Contourstól, mint az egyik legjelentősebb Motown-slágert, a szintén instrumentális soul klasszikus Green Onions-t a Booker T. & The M.G.'s-től, és volt kislemeze ugye egy Beatles nevű együttesnek is, Love Me Do címmel. Azt se felejtsük el, hogy 1962 a hidegháború egyik leghúzósabb éve volt a kubai rakétaválsággal az élen, akkoriban talán tényleg inkább lágy szerelmes dalokra volt szüksége a világnak.