Negyedszázados a Zene Ünnepe

Idén 25 éve annak, hogy először tódultak ki Párizs utcáira az amatőr és hivatásos zenészek, méghozzá kizárólag a szórakoztatás és a szórakozás nemes céljaival. A Zene Ünnepéről mára a világ legtöbb országában megemlékeznek valamilyen formában, így természetesen nálunk is. Hogyan lett egy zenetudós utópisztikus javaslatából globális jelenség, és mi köze mindennek a Malacka Bt.-hez?

Bár a Zene Ünnepét általában Jack Langnak, a nyolcvanas-kilencvenes évek sikeres francia szocialista politikusának szokás tulajdonítani, a kezdeményezés mögött valójában egy zenetudós, Maurice Fleuret állt.

Fleuret-t az akkori kultuszminiszter, Lang nevezte ki a minisztérium zenei főosztálya élére, és ezzel a lépéssel biztosította is magának az örökkévalóságot, hiszen azóta minden év június 21-én, száznál is több országban említik meg a nevét.

Lang egész politikai karrierjének talán a Zene Ünnepe lett a legmaradandóbb értékű gyümölcse, aminek köszönhetően nem úgy fog rá gondolni az utókor, mint aki majdnem Párizs főpolgármestere lett. No, nem mintha a politikus nem fordított volna elég energiát az ügybe, de Fleuret igazán megérdemli, hogy egy kicsivel bővebben foglalkozzunk vele.

A karmesterként, majd újságíróként és zenetudósként ismert Fleuret már a hatvanas években érdemeket szerzett azzal, hogy kortárs zenei fesztivált szervezett a francia fővárosban, olyan nagy nevek részvételével, mint Pierre Boulez vagy Pierre Henry. Aztán 1981 novemberében nevezte ki főosztályvezetővé Jack Lang, és Fleuret rögtön meg is hálálta a bizalmat azzal, hogy bedobta az ötletét, miszerint a nyár első napján, csendháborítás veszélye nélkül zenélhet bárki az utcákon - akkor még csak Franciaország-szerte.

Fleuret aztán még játszott némi szerepet olyan kulturális létesítmények megszületésében, mint az Opera Bastille, vagy a Cité de la musique zenei rendezvényközpont, ám 1990-ben, 58 éves korában meghalt, mielőtt a mondott intézmények megszületésének még tanúja lehetett volna.

A Zene Ünnepének világsikerét viszont szerencsére még megérhette, hiszen a kezdeményezés hamar nagy sikert aratott. A hagyományos értelemben vett zenei fesztiválokkal szemben itt ugyanis nem elsősorban a zenészekről, pláne nem a hivatásos muzsikusokról szól az esemény, hanem gyakorlatilag mindenkiről, akinek van bátorsága valamilyen hangszert ragadni, sőt, magáról a közönségről is. A Zene Ünnepének ugyanis hivatalos célja a zenei sokszínűség bemutatása, legyen szó bármely zenei műfajról, és legalább ilyen fontos eleme az ingyenesség - ezen a napon tényleg csak az zenéljen, aki nem pénzért csinálja.