Látta valaki Fatboy Slimet? - tíz évvel a big beat után

Már tíz éve annak, hogy létrejött az elektronikus tánczenék és a rock eddigi legsikeresebb házassága, a big beatnek keresztelt, főként a rafináltan felhasznált hangmintákra épülő irányzat. 1997-ben ismerte meg a világ a Chemical Brothers és Fatboy Slim nevét, és ebben az évben lett első kategóriás sztár a Prodigy. Mi volt a big beat jelenség titka, és mi történt azóta?

Már annyit foglalkoztunk az utóbbi időben 1997-tel - hol a Radiohead OK Computer lemeze, hol pedig a rockzene és a fesztiválok akkori hullámvölgye kapcsán -, hogy most már szinte adja magát: megnézzük, hol van már a tíz évvel ezelőtti hó, vagyis mi lett 1997 legnagyobb durranásával.

Gondolunk itt a big beat néven híressé vált stílusirányzatra, melynek legnagyobb sztárjai - Fatboy Slim, a Chemical Brothers, sőt tulajdonképpen a Prodigy is - akkor kerültek be a fősodorba világszerte, és az utána következő két-három évben (ez az elektronikus tánczenéken belül nagyon hosszú idő) nem is akartak kikerülni onnét. Sőt, a mai napig meghatározó névnek számítanak, noha nem elsősorban az elmúlt 5-6 évben véghezvitt hőstetteik miatt.

Hogy miért a big beat aratta a legnagyobb közönségsikert a kilencvenes évek kismillió breakbeat alapú elektronikus zenei irányzata közül, arra az a leginkább kézenfekvő válasz, hogy azért, mert - ellentétben mondjuk a drum'n'bass-szel vagy a jungle-lal - meg tudta szerettetni a technót a műfajt addig lenéző, rockzenén szocializálódott tömegekkel is.

Nem mintha az elmúlt évtized közepére a techno egyéb alfajai ne vonzottak volna tömegeket - ám ez a közönség általában megmaradt az eredeti szubkultúra szabályain belül, különös tekintettel a szintetikus partidrogok fogyasztására. Ezzel ellentétben a brit big beat-bulikon egy idő után többségbe kerültek azok a fiatalok, akik a sörön kívül nem feltétlenül igényeltek más partidrogot, és magasról tettek az elektronikus tánczenék filozófiájára - egyszerűen csak bulizni akartak egy jót a hétvégén.

Erre pedig a big beatnél nem is találhattak volna jobb zenét maguknak: az irányzat olvasztótégely-szerűen egyesítette a breakbeatet a rockkal, a funkkal, a hiphoppal és még ki tudja mivel, és hangsúlyozottan vidám, ellenállhatatlan bulizenét termelt ki, melyre a világ egy része évekig képtelen volt ráunni.

Fatboy Slim - The Rockafeller Skank

De adjuk át a szót a legilletékesebbnek, Norman Cooknak, akit inkább Fatboy Slim néven szokás ismerni, és akinek a Big Beat Boutique nevű brightoni klubja adott nevet a stílusnak. Tőle a Metropolis nevű japán honlap kérdezte meg tavaly, hogy miként fogják a zenetörténészek definiálni a big beatet száz évvel később, mire Cook az alábbi meghatározást adta: "House, hiphop és rock érdekes, de rövid életű hibridje, amely jó volt, amíg tartott 1995-től 1998-ig, Fatboy Slim és a Chemical Brothers vezetésével."

Hát valahogy így. Amiért egyszerre sokan imádták és támadták Cookot és a big beatet (nevezetesen, hogy keresztezte a hagyományos rockzenét az elektronikus tánczenével), az önmagában nem volt forradalmi dolog. Már a nyolcvanas évek végén is történtek kísérletek az akkor virágzó rave és a rock házasítására, sőt, gyakorlatilag az egész Madchester mozgalom is ezen az elven alapult - hallgassuk csak meg a Fool's Gold-ot a Stone Rosestól vagy a WFL-t a Happy Mondaystól. Pár évvel később már nemcsak Manchesterben, hanem Anglia-szerte sokan gyártottak dance-rock műfajba sorolható zenét - biztosan sokan emlékeznek még ma is az EMF Unbelievable című slágerére, de hasonló "crossover" stílusban mozgott a ma már kevésbé ismert Jesus Jones, a Pop Will Eat Itself vagy a Carter USM.

Ez az ösvény azonban egy idő után zsákutcának bizonyult, a tánczenei és a rockszíntér a kilencvenes évek elején ismét jól elkülöníthetően szétvált, ám újfent kiderült, hogy igény mindenképpen volna az egyesülésre. És míg eleinte az kapott nagyobb figyelmet, hogy a rockzenészek próbálták bevinni a technót a stadionokba (lásd az általunk már többször idézett példákat, így a U2 Pop, David Bowie Earthling című 1997-es lemezei), utólag egyértelmű, hogy hatékonyabban működött az ellenkező út, vagyis a rockos elemekkel dúsított elektronikus tánczene.