Búcsúzik az építészlelkű fotográfus, Lucien Hervé

97 éves korában, Párizsban elhunyt Lucien Hervé, magyar származású fényképész, aki újító szellemű építészek állandó fotográfusaként lett világhírű. Képeket készített Frank Lloyd Wright, Walter Gropius, Neutra, Alvar Aalto, Kenzo Tange épületeiről, de igazán a stílusteremtő francia építész, Le Corbusier munkatársaként híresült el. Dennis Lasdun, London egykori főépítésze mondta róla az azóta elhíresült szentenciát: "Hervé óta nem lehet többé úgy épületeket fényképezni, mint azelőtt."

Fantasztikus figura volt: ötödikes korában megbuktatták magaviseletből, és minisztériumi engedély kellett hozzá, hogy folytathassa tanulmányait; úrifiú létére boldogan bokszolt, majd közgazdaságtan tanulása helyett szkeccseket rajzolgatott bécsi kávézókban, a második világháborúban részt vett a francia ellenállásban, később pedig egy kis látószögű Rolleiflex géppel fényképezte a század építészeti remekműveit. Ő lett a világ egyetlen építésze, aki két dimenzióban alkot.

Képei úgy játszanak az egyenesekkel és a síkokkal, mind Mondrian festményei, az árnyék-fény hatások pedig olyan drámaiak, mint Caravaggio váltásai. Nádas Péter mondta róla: "Ő a fény, az árnyék és a tér fényképésze." Még kilencvenen túl is a fotónak élt: tolószékhez kötve, minden segítséget visszautasítva húzta fel magát emeletről-emeletre a házak padlásáig egy-egy fontos felvétel kedvéért. Később ágyhoz kötve a lakását, a bútorait, a tárgyait fényképezte fáradhatatlanul. Most hosszú betegeskedés után Párizsban elhunyt. Bekerül ő is a legnagyobb fotográfusok panteonjába - nemzedékének annyi magyar származású, külföldön sikert arató fényképészeinek mellé. Robert Capa, André Kertész, Brassai - jó társaság.

Lucien Hervé Elkán László néven látta meg a napvilágot Hódmezővásárhelyen, de mint számos, híres fényképésszé lett nemzedéktársa, ő is fiatalon hagyta itt Magyarországot, hogy külföldön próbáljon szerencsét. 18 éves fejjel Bécsben tanult, de egy év múlva már Párizsban találjuk, ahol megismerkedett a kint élő magyar fotós emigránsokkal. A fényképezés felé mégsem az ő példájuk terelte Hervét, hanem a véletlen. A Marianne magazin szerkesztőjének nem vallotta be, hogy fotósa elment, hanem ő maga kezdett el fényképezni.

Az utolsó években is aktívan

Az építészethez az Eiffel-torony révén került közel. Egyszerű feladatnak indult: képeket kellett készíteni a párizsiak büszkeségéről a tornyot formázó szuvenírek reklámozásához. Ezek voltak Hervé első "professzionális építészeti fotói" - ahogy ő mondta. Bevallotta azt is, hogy e munka kapcsán fertőződött meg az építészettel. "Egyetértek Eiffellel, aki azt mondta: ami racionális, az nem lehet csúnya" - tartotta Hervé. Ezek után nincs benne semmi meglepő, hogy a fotós éppen a modern funkcionalista építészeti stílus apostolának, Le Corbusier-nek lett szinte "hivatalos" fényképésze.

Le Corbusier mellé szintén a véletlen sodorta: eredetileg Matisse-ról készült riportot írni, amikor megismerkedett és jó barátságot kötött Couturier atyával, aki elragadtatottan ajánlotta figyelmébe Le Corbusier munkáit. Hervé elindult Marseille-be, hogy fotókat készítsen az épülő Unité d'Habitationról. Több mint 600 képet csinált egy nap alatt, és bár a fotókat egyik magazin sem közölte Le Corbusier szokatlanul merész, avantgárd stílusa miatt, de az építészt megragadta, ahogy Hervé látta épületeit a kamera lencséjén át. Pár nap múlva már levélben jelentkezett a fotósnál: "Gratulálok, magának igazán építész lelke van. Képeinek köszönhetően azt is megláttam az épületekben, amire eredetileg nem is gondoltam." Később - találóan - Hervé sötétkamráját alkimista kuckónak nevezte, őt magát pedig dr. Caligarinak, aki "mást hoz ki a sötétkamrából, mint amit bevisz".

Három híres kép: Futó a mecset előtt, 1961; Eiffel-torony, 1938; Le Corbusier Unité d'Habitationja, 1948

Több évtizedig dolgoztak együtt. Hervé Le Corbusier révén tett szert nemzetközi ismertségre: több tucat neves építész kereste meg, hogy ő készítsen fotókat épületeikről. A szintén magyar származású Marcel Breuer, a hirosimai emlékmúzeum japán tervezője, Kenzo Tage, a Bauhaus-iskola megalapítója, Walter Gropius vagy éppen a világhírű finn formatervező, Alvar Aalto dolgozott Hervével, de ugyanígy annak a Frank Lloyd Wrightnak a munkáit is ő fotózta, akinek nevéhez a huszadik századi építészet egyik mérföldköve, a New York-i Guggenheim Múzeum is fűződik.

"Képein az épületek életre kelnek" - jellemezte Hervé művészetét magyar életrajzírója, Batár Attila. Bár elsősorban épületek érző fotósaként tartja számon őt a szakma, más témákat is szívesen fotózott. Készített portrét, csendéletet, életképet, és egyik leghíresebb képe a XVI. századi indiai mecset előtt hirtelen átszaladó mezítlábas fiú miatt válik élettelivé. A Fatehpur Szikriben készült képpel díszítették Párizs egyik modern kerületében, a Tolbiac utca sarkán álló egyetemi könyvtár épületét.

Le Corbusier kezei, 1951; El Escorial, 1959; Le Corbusier, Chandigarh, 1955

Magyarországon többször láthattuk képeit: Hervé fotói az elmúlt fél évszázad elzártságában is hat kiállításon sokkolták a hazai szakmát. A Mai Manó Aki elment, aki maradt című első tárlatán az "elmentek" között szerepeltek képei, nagyszabású életmű-kiállítást pedig 2001-ben láthattunk a Székesfehérvári Szent István Király Múzeumban. Fiával, a szintén fotós Rudolf Hervével közös tárlaton is találkozhattunk műveikkel. Talán reménykedhetünk most is, hogy a búcsú alkalmával valamelyik magyarországi múzeum ismét talál okot, hogy Lucien Hervé művészetére emlékezzen.