Kasabian: "Azt csinálunk, amit akarunk"

Csütörtökön este lépett fel Budapesten korunk egyik legnépszerűbb brit rockzenekara, a Kasabian. Előtte a zenekar két tagja adott interjút az [origo]-nak, és beszélt arról, hogy mit kerestek három éve egy volt szovjet laktanyában, no meg arról, hogy miért is jó manapság brit gitárzenekarban játszani.

Az utóbbi évek brit gitárrobbanásának egyik legsikeresebb zenekara, a Kasabian koncertezett csütörtökön este a Petőfi Csarnokban, méghozzá a meghirdetettel ellentétben nem a szabadtéri részen. Arról szóltak a híresztelések, hogy a kevés eladott belépő kényszerítette a szervezőket arra, hogy bevigyék a koncertet a terembe, ahol a jótékony sötétségbe burkolt közönség létszáma jóval kevésbé állapítható meg, mint kint. (Két éve például a Garbage pár száz érdeklődő előtt tartott koncertjét is jobb lett volna bevinni...) Ehhez képest egyáltalán nem voltak kevesen, mintegy 800-1000 fős közönség jött össze, mire az előzenekar Neo műsora után színpadra léphetett a leicesteri együttes.

A Kasabian - azonkívül, hogy Adrian Mole szülővárosát szinte egyedüliként képviseli a brit popmezőnyben - komoly esélyese annak, hogy átvegye a kiöregedőfélben levő Oasis szerepét a szigetországban, és erre a Gallagher fivérek már áldásukat is adták. Ha zenében annyira nem is, imázsban és a közönség összetételét tekintve komoly a hasonlóság, a huszonévesek és harmincasok körében talán ma a Kasabian a legnépszerűbb új együttes Nagy-Britanniában, ők a munkásosztály hősei. A 2004-ben kiadott bemutatkozó lemezből 700 ezer kelt el, és máris a legnagyobb brit reménységek közé került a zenekar, amely kortársaitól eltérően a posztpunk és az új hullám megidézése helyett a rock és a dance elemek fúziójával kísérletezett.

A tavaly nyáron megjelenő folytatás, az Empire viszont már egy igazi rockzenekart mutatott, glam-rockos és pszichedelikus hatásokkal, és ez már a brit albumlista élén kezdett. A Kasabian különösen elismert koncertzenekarnak számít, de inkább onnét szokás ismerni, hogy az énekes Tom Meighan és a gitáros Serge Pizzorno nyilatkozataiban alaposan odatett már vetélytársaiknak, a My Chemical Romance-től Pete Doherty-ig.

Persze a nyilatkozatháborúkon kívül a Kasabian a slágerszerzésben is otthon van, és a Petőfi Csarnokot is rögtön három kislemezdallal üdvözölték (Shoot The Runner, Reason Is Treason, Cutt Off). Sajnos a helyszín viszont már nem először bizonyította azt, hogy nem feltétlenül rockkoncertek rendezésére a legalkalmasabb, ugyanis ezek a gitárcentrikus, rockosabb dalok nem szóltak jól, ellentétben a ráadásblokk táncosabb dalaival (Club Foot, L.S.F.). Ettől függetlenül jó hangulatú koncertet láthatott a közönség, mintegy 70 percen keresztül. A koncertre egy másodgitárossal kiegészülő kvartett bizonyította, hogy a közönségénekeltető slágerekhez nagyon ért, kár, hogy ezek közül nem mindegyik szólalt meg úgy, ahogy várhattuk (és egy hús-vér billentyűs is jól jött volna...).

A zenekar a koncert előtt, délután adott interjút, ám ebből Serge Pizzorno betegségre hivatkozva kivonta magát, így három nyilatkozó maradt, az [origo]-nak a basszusgitáros Chris Edwards és a dobos Ian Matthews jutott. Míg a Kasabianról okkal lehet olyan képünk, hogy marcona, goromba arcok alkotják, Chris és Ian le sem tagadhatnák, hogy közvetlen és kedves fiatalemberek. Sőt, előbbi az interjú végén még azt is megakadályozta, hogy e sorok írója hasra essen a saját cipőfűzőjében.