Lennon fia szerint a rock halott

Vágólapra másolva!
Az egykori Beatles-tag, John Lennon kisebbik fia, Sean elég negatívan nyilatkozott a napokban a könnyűzene állapotáról. Szerinte ugyanis a rock and roll műfaj mára halott.
Vágólapra másolva!

Lesújtóan beszélt a napokban adott interjújában John Lennon második - Yoko Onóval köttetett - házasságából született fia, Sean Lennon.

A szintén zenei pályán ténykedő 32 esztendős fiú szerint ugyanis a jelenlegi könnyűzene elvesztette a jelentőségét, ahogyan ő fogalmazott: a "rock and roll halott". Mindemellett azért ő sem kíván hátat fordítani zenészi karrierjének, kifejezetten büszke, hogy apja nyomdokaiba léphetett, még ha teljesen tisztában van is vele, hogy már korántsem tud semmi úttörőt alkotni a könnyűzenei mai állapotai mellett.

"Úgy gondolom, hogy a rock and roll műfaja már teljesen ki lett játszva. Nem is nagyon csinálnám már, ha abban a meggyőződésben lennék, hogy valami korszakalkotót követek el" - fogalmazott Sean, aki tavaly jelentette meg második albumát Friendly Fire címmel, csekély médiafigyelem közepette.

"Egyedül arra figyelek, hogy gyönyörű dalokat írjak. Nem szeretném újra feltalálni a dalszerzést. A popzene és a rock 'n' roll már nem olyan jelentőségű műfaj, amilyen még a hatvanas években volt" - fűzte hozzá.