Slágerválogatás és egy amatőr operaénekes voltak a hét hősei

Vágólapra másolva!
Talán az év legunalmasabb hetének voltunk tanúi a múlt héten a lemezlistákon: egyetlen igazán jelentős lemez sem jelent meg, leszámítva a már megszokott módon taroló NOW! válogatás újabb epizódját. A briteknél egy amatőr operaénekes rajtolt a pole pozícióból, a németek pedig csak egy álló hétig bírták ki Nelly Furtado nélkül a Top 10-ben, mert egyből visszakerült a harmadik helyre.
Vágólapra másolva!

Mint az emlékezetes, a múlt héten elsült egy adag puskapor az amerikai lemezpiacon, megjött ugyanis az új Smashing Pumpkins és Interpol lemez, amelyek egyaránt a toplista első tízesében landoltak. Most viszont a tüzérség után csak a füst maradt, az említett albumoknak ugyanis nyoma sincs a Top 10-ben, helyettük néhány űrt kitöltő újdonság szerepel, és a biztos befutók. A Pumpkins kereken tíz helyet esve landolt a 12. pozícióban, míg az Interpolt alkalmi sikere után a 26. helyen tették fel a polcra.

Az aktuális értékesítési lista új sztárja a NOW! That's What I Call Music válogatáslemez-sorozat 25. epizódja, amely egy svájci óramű pontosságával érkezett meg a boltokba. A NOW sorozat ugyanis megfigyelhetően többé-kevésbé követi azt a trendet, hogy éppen akkor érkezik a következő album, amikor az előző kicsúszott a legkelendőbb ötven lemez közül. A dolog persze úgy is értelmezhető, hogy mivel a válogatáson az éppen aktuális legnagyobb slágerek szerepelnek, így miután ezek elavulttá válnak, kell, hogy jöjjön a vérfrissítés, és az új szelekció. Mindenesetre akárhogy is legyen, a NOW 24 előző héten még 38. volt, mostanra lett 62., vagyis képzeletbeli logikánk ezúttal működni látszik. A sorlemezen pedig megtaláljuk Avril Lavigne Girlfriend-jét, Fergie debütáló slágerét, Beyoncé és Shakira duettjét, Justin Timberlake-et, vagyis mindazokat, akikről és amikről az elmúlt három hónap szólt.

A Billboard dobogóján ezen a héten visszanyerve egy helyet második Miley Cyrus és a Hannah Montana 2, és a csúcsról kettőt visszalépve harmadik a rapper T.I. önmagával versengést kikiáltó T.I. Vs T.I.P. című lemeze. Nem új belépő, de figyelemreméltó a negyedik helyezett, amely a Hairspray című film soundtrackje, és 16 pozíciót javítva csúszott most le éppen csak a dobogóról. A nagy ugrás nem másnak köszönhető, mint hogy bemutatták a filmet. A soundtrack ugyanis előbb érkezett meg a zeneboltokba, mint a film a moziba, és most, hogy a film beverekedte magát a jegyeladási lista Top 10-jébe, az album is követte ezt a példát.

A következő, és ezen a héten az élmezőny egyben utolsó új belépője az ötödik helyen induló Colbie Caillat album, akinek ez a Coco című lemeze a debütálása is egyben. Az énekesnő azoknak a sorát gazdagítja, akik esténként hálát rebegő imát mondhatnak el az internet feltalálójának, ugyanis ő sem lenne sehol, ha nincs a MySpace. Az ott kialakított profilja ugyanis hatalmas sikerrel sikert aratott, és a jelenlegi állás szerint már csaknem ötmillió látogatót számlál. Ennek megfelelően eladásai is először az iTunes webboltjában szöktek az egekbe, elérve az online üzlet értékesítési listájának csúcsát, de úgy látszik a siker alaposan kinyúlt a webről, hiszen a teljes eladásaival Kelly Clarksont ütötte ki az ötödik helyről.

Yellowcard


A lemezlista további élvonalában a már megszokott nevek szerepelnek Linkin Parkkal, Amy Winehouse-szal, Bon Jovival, de tovább javított az aktuális slágerrel büszkélkedő Fergie, és visszajött a Top 10-be a Nickelback csaknem kétéves lemeze is. A legkelendőbbek panteonján túl új belépőt találunk még a 14. helyen, ahol a floridai pop-punk kedvenc, Yellowcard zenekar mutatta be ötödik nagylemezét Paper Walls címmel, ami nyolc helyezéssel marad el a csapat személyes rekordjától, amit tavalyi albumával állított be. Ez után már csak 42.-ként találunk újdonságot legközelebb, ahol a '80-as éveket idéző indie zenekar, a Rooney szerepel második lemezével, a Calling The World-del, amit az elmúlt öt évben háromszor próbáltak már kiadni, mire most sikerült.

Az amerikai slágerek Hot 100 listáján az első helyet a múlt hétről átörökítette magának a Plain White T's a Hey There Delilah című számmal, míg a második pozíciót Fergie szerezte meg a Big Girls Don't Cry-jal. A sokáig csúcstartóként tetszelgő Rihanna és Jay-Z közöseként jegyzett Umbrella pedig tovább folytatja lassú visszavonulását, amely ismét egy pozíció-vesztést jelent, így most a harmadik. Újdonság a slágerpiacon kettő is akad mindjárt a Top 10-ben (ezzel ez a hét a második 2007-ben, amikor ilyen történt). Az egyikben Akon érdekelt (Sorry, Blame It On Me, 7.), aki így már duplán van jelen a legjobb tízesben, a másik pedig a High School Musical 2 filmzenéjének egy húzószáma What Time Is It címmel.