Ákos Siófokon

Vágólapra másolva!
Ákos nyári koncertturnéinak egyik már kultikussá vált helyszíne a Balaton-parti Siófok, ahova most augusztus 18-án szombaton este tér vissza Még Közelebb című új albumának turnéjával. A repertoár a tavaszi menet dalsora egy-két újdonsággal, amit eddig több mint 75 ezren láthattak a koncertsorozat elstartolása óta hazánkban és a határon túl. A koncert egyik érdekessége, hogy a kísérő Andante Strings tízfős vonóskarának távolléte miatt egy zúzósabb rockbulira számíthat a nagyérdemű. Szóval a tombolás és a csápolás kötelező kellékeivel érdemes készülni.
Vágólapra másolva!

Ákos legutolsó stúdióalbuma, a Még közelebb múlt októberben látott napvilágot. Azóta a korong platinastátuszt ért el és elnyerte az év rockalbumáért járó elismerést a MAHASZ idei Fonogram-díjkiosztóján. A lemezanyagot bemutatni kívánt Még közelebb-turné 2006 decemberében vette kezdetét, azóta a közönség tizenöt alkalommal láthatta a koncertműsort. A következő állomás, Siófok egyben a nyári felvonás utolsó önálló Ákos-koncertje, ezután már csak két fesztiválfellépésen (SZIN és Sitke Fesztivál) szerepel Ákos és zenekara.

A színpadon Ákos mellett a jól bevált kísérőzenekaron kívül a főleg bordalokról elhíresült Vivat Bacchus! kórusa, valamint az Andante-koncerteken elsőként szereplő, s a Még közelebb-album hét dalában is közreműködő tíz tagú vonóskar, az Andante Strings is gondoskodik a tökéletes műsorról. Igaz, a mostani siófoki koncerten az igazoltan távolmaradó - épp németországi szereplésre kimenőt kapó - Strings nélküli színtiszta rock koncertre számíthatunk.

Látványban és hangzásban az egyik legnagyobb technikát felvonultató produkcióként egyedülálló és minden állomáson ugyanazt a színvonalat képviselő műsort tekinthetik meg. A színpadképért a neves díszlettervező, Kentaur volt a felelős.

A repertoár elsősorban a Még közelebb-album anyagára épül, bár, aki még nem ismeri ezeket a felvételeket, az sem unatkozhat, mert jó pár időtálló Ákos-sláger is bent maradt a setlist-ben, sőt több, régóta nem játszott Ákos-felvétel is helyet kapott.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=U4YJ9hLGwS36a5T1

Az Adj hitet! című szám klipje

Így az Indiántánc-albumon található Angyali szerető vagy az első Ákos-korong, a Karcolatok CD bónusz track-je, a Menekülj is felhangzik a több mint kétórás koncert során.

Ákos-koncert - Siófok, Szabadtéri Színpad, 2007. augusztus 18. 20.00. (Jegyár: 5990 Ft)