Ártalmatlan gyilkosok búcsúztatták a Szigetet

2007.08.15. 12:13

Az utolsó napon sem eső, sem sár nem volt a korábbi napok állandó szereplői közül a Szigeten, és egyáltalán, kedden volt a legjobb idő is, még a kánikulán innen, de az őszies esőzéseken mindenképpen túl. Nevéhez képest egyáltalán nem tűnt veszélyesnek a Killers, de azért erőteljesebb és hangosabb lehetett volna. Előtte Juliette Lewis és az Eagles Of Death Metal zúzott a Nagyszínpadon, az iWiW Világzenei Nagyszínpadon pedig a Leningrad ugráltatta a nagyrészt posztszovjet közönséget.

Kígyózó sorok a bankautomatáknál, hátizsákos fiatalok rajzása az ellenkező irányban - ez lehetett az első benyomása annak, aki kedden is kilátogatott a Szigetre, és ez nem is meglepő, hiszen az utolsó nap mindig így telik. Lássuk először, hogyan búcsúzott a Nagyszínpad a közönségtől.

A négy helyett ezúttal csak három fellépőt láthattunk, hiszen mint azt már korábban is megírtuk, Chris Cornell hangszálgyulladása miatt lemondta három európai koncertjét is, így a budapesti fellépése is elmaradt. Mivel pedig nem ugrott be a seattle-i énekes helyett senki, ezért a három maradék fellépő kapott hosszabb játékidőt.

Elsőként az Eagles Of Death Metal robbant a színpadra délután ötkor, és bár az együttes leghíresebb tagja, a QOTSA-frontember Josh Homme nem ült a dobok mögött, így is rendesen odatette magát, bár kissé lassan lendült bele. Az agyontetovált, bajszos énekes, Jesse Hughes maga volt a megtestesült rock & roll, kár, hogy a műsor első fele kicsit sablonos, blues alapú rockzene volt, és még az énektudása is hagyott némi kívánnivalót maga után, sőt, a számok között is több volt a szünet a kelleténél, viszont az tagadhatatlan, hogy kevés ilyen szórakoztató és gátlástalan frontember tűnt fel a Nagyszínpadon idén.

Ezután következett a színésznő Juliette Lewis zenekara, a másodszorra hozzánk érkező Juliette and the Licks, amely túl sok újat nem tudott mutatni korábbi műsorához képest. És bár igen, Juliette nagyszerű show-t csinált, minden csáberejét bevetve engedte szabadon a benne rejtőző vadmacskát, ezzel sem tudta eltakarni, hogy maguk a dalok, azok bármelyik közepes kaliforniai garázsrock zenekar repertoárjába befértek volna, és ha nem egy filmsztár állna a zenekar élén, akkor bizony egyik európai fesztivál sem versengene értük - azért meg pláne nem, hogy a fő színhelyre tegye őket. Mindenesetre Juliette-en semmi nem múlott, még a Hot Stuff-ot is elénekelte egy lehengerlően energikus feldolgozásban, de arról már nem tudott meggyőzni bennünket, hogy zenekara nevével sokszor találkoznánk még a különféle lemezeladási listákon.

Fotó: Hajdú D. András

Juliette Lewis, a vadmacska - nézz még több képet!

A műsor szétcsúszása miatt a vártnál kicsit korábban kezdte meg fellépését a Nagyszínpad idei záró zenekarának választott Killers, amely színpompás színpadképpel, elegáns frontemberrel állt ki a közönség elé. Sőt, nemcsak, hogy kiállt elé, de semmit sem bízva a véletlenre, rögtön meg is próbálta lerohanni a legnagyobb slágereivel. Kezdésként a Sam's Town, aztán egyből a zenekar talán két legnagyobb slágere, a When You Were Young és a Somebody Told Me következett, és ezt még meg is fejelte a Bones-szal és a SmileLike You Mean It-tel.

Nem biztos, hogy annyira szerencsés politika ellőni az összes puskaport az elején, főleg, hogy ezekkel sem sikerült istenigazából felpörgetni a koncertet. És igen, unalmas folyton a hangzásra panaszkodni, de középtájon a közönségben annyira halknak tűnt a koncert, mintha egy másik kis színpadról szűrődne át a zene.

Brandon Flowersből - akit egyébként sem érces baritonnal áldott meg a sors - néha alig lehetett valamit hallani, és Dave Keuning gitárja sem tudta betölteni a keletkezett űrt, a zenekarból pedig hiányzott a lendület és az igazi lelkesedés, amit mondjuk a Hives műsorából nem lehetett hiányolni. Hiába a slágerek (volt még a végén a Mr. Brightside is), a Killers nem tudta bebizonyítani, hogy igazi koncertzenekar lenne, pedig csak a dalok többsége alapján abszolút meg lett volna az esélye, hogy tízezreket mozgasson meg úgy igazán. Ami viszont feltűnő volt, az az, hogy Flowers hangja élőben még jobban hasonlít Meat Loaféra, mint egyébként.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK