Univerzális sztárok a Zeneáruházban 3. - Fekete gyémántok

Vágólapra másolva!
A Zeneáruházba nemrég került fel a Universal kiadó teljes portfóliója, amelynek ürügyén megkíséreltük a kínálatba újonnan bekerült előadók közül a legjelentősebbeket röviden ismertetni. Nem mintha különösebben be kellene mutatni őket a magyar közönségnek, hiszen csupa nagy névről van szó, inkább csak kedvcsinálónak szánjuk az alábbiakat. Ezúttal a fekete zene négy óriása kerül egy társaságba: igaz, Jimi Hendrix esetében lehet vitatkozni a kategorizálás ezen módjával, de egész biztosan nem érezné magát rosszul attól, hogy a műfaj további halhatatlanjai mellett emlegetik. Rajta kívül James Brown, Stevie Wonder és Marvin Gaye az, akire most sor kerül.
Vágólapra másolva!

Ösztönös zseni és legenda - Jimi Hendrix

Minden idők egyik legtehetségesebb, legnagyobb hatású gitárosa. Mind a mai napig valóságos kulturális ikonnak számít rajongói és tisztelői körében. Szó szerint forradalmat vitt véghez a rockzenében: korlátokat hágott át, s ezzel új dimenziókat nyitott meg. Főként egyedül sajátította el a zenélés alapjait, balkezes létére egy jobbkezes gitáron (az emblematikussá vált Fender Stratocasteren) játszott, amit értelemszerűen fordítottan húrozott fel. Rockgitárosként kihasználta a feedback nevű effect nyújtotta minden lehetőséget, mely egyik stílusjegyévé vált.

Legerőteljesebben a blues és annak korai legendái gyakoroltak rá nagy hatást: B. B. King, Albert King, Buddy Guy, T-Bone Walker és Muddy Waters, s némelyikükkel együtt is játszhatott, hisz 1963-tól olyan előadók oldalán bukkant fel, mint B.B. King, Little Richard vagy az Isley Brothers. Hatással volt rá továbbá az R&B, a soul, a funk és a jazz is. A feedback mellet a másik fontos védjegye az állandó improvizáció volt, melyek pszichedelikus megszólalást eredményeztek (főként magas, visító hangokat csalt elő a hangszeréből). Legendás és klasszikus zenekara, a Jimi Hendrix Experience Londonban állt össze Noel Redding basszusgitáros és Mitch Mitchel dobos részvételével. Első koncertjüket Párizsban tartották, majd első kislemezük 1967-ben jelent meg Hey Joe címen, majd ezt követte nem sokkal később az Are You Experienced? című korong. Hendrix és bandája már ekkor kivívja a közönség és a szaksajtó elismerését: a wah-wah effekt egyedi alkalmazása, a látványos színpadi kiegészítő tartozékok - égő gitár, foggal gitározás - révén. Az ez évi sikerekre a Monterey fesztiválon tartott emlékezetes fellépésük tette rá a koronát, így Amerikában is megvalósították a nagy áttörést.

1968-ban két remek munkájuk is megjelent, az Axis: Bold As Love és az Electric Ladyland. Mindkét korongon sokat kísérleteztek, különösen az Electric Ladyland hangzásvilága volt jellegzetes. 1969-ben azonban az Experience feloszlott, és helyére a Band Of Gypsies lépett, két új kísérővel akik a megszólalást főként a funk felé vitték el. Az együttes megtartotta a legendás 1969-es Woodstock dzsembori egyik legemlékezetesebb előadását. A Band Of Gypsies-zel azonban nem adtak ki stúdiólemezt, mindössze egy koncertlemezt, ami azonos címen jelent meg. A zenekar ezentúl vegyes felállásban működött a korábbi kísérőmuzsikusokból. Életének utolsó évében Hendrix végzetesen rászokott a kábítószerekre, s ez muzsikájára is befolyással volt. 1970. szeptember 18-án holtan találták egy londoni szállodaszobában: túladagolta magát. Hendrix rengeteg kiadatlan felvételt készített, melyek halála után szép sorban megjelentek.