Megjelenik itthon is az Omega legendás angol nyelvű lemeze

Vágólapra másolva!
Az Omega együttes 1968 májusában érkezett Londonba, ahol az első magyar beatzenekarként részesültek abban a megtiszteltetésben, hogy készíthettek egy angolnyelvű nagylemezt. Ez idáig nem került kereskedelmi forgalomba idehaza, egészen mostanáig.
Vágólapra másolva!

Az Illés és a Metró mellett a magyar beat "szentháromsága" harmadik tagjának számító Omega kezdettől fogva igyekezett külföldön is megtalálni a maga közönségét.

Az Omega 1968-ban egy szerencsés véletlen folytán - a Budapesten fellépő Spencer Davis Group menedzsere, John Martin figyelt fel a britek előtt játszó zenekarra - került a brit lemezipar érdeklődésének homlokterébe, és végül a Rolling Stones lemezeit is kiadó Decca hívta meg Angliába a magyar zenekart.

Az Omega akkori felállásából (Kóbor János, Benkő László, Presser Gábor, Molnár György, Mihály Tamás, Laux József) az együttes frontembere, Kóbor János nem tarthatott a zenekarral (egyes hírek szerint egyetemi vizsgák, mások szerint közlekedésrendészeti bírósági ügy miatt), ezért az angolnyelvű dalokat a koncerteken és a stúdióban is Mihály vagy Presser énekelték.

Az együttes Omega Red Star néven szerepelt Angliában, és ezen a címen jelent meg a lemez is, melynek szinte minden dala majdnem azonos az 1968-ban később Magyarországon is megjelent számokkal, melyek részben kislemezeken, illetve az együttes Trombitás Frédi és a Rettenetes emberek cimű, az angliai út után felvett, és 1968 karácsonyára kiadott első magyarnyelvű nagylemezén láttak napvilágot.

Az Omega Red Star-t már régóta keresték hiába a gyűjtők, de most csaknem negyven év után végre hozzáférhető nálunk is, a CD-t a Universal jelenteti majd meg október 15-én.